Bár Santiago Segura még az ötvenet sem töltötte be, nagy kockázatot nem vállalunk, ha kijelentjük: élete főművét már több mint egy évtizede megalkotta. A fasiszta, hímsoviniszta, alkoholista és homofób ex-zsaru kalandjait elregélő Torrente, a törvény két balkeze (1998) nem csak Spanyolországban, de nálunk is villámgyorsan kultstátuszba emelkedett, köszönhetően többek közt a frappánsan magyarított poénoknak és Csuja Imre ihletett szinkronjának. A Segura által alakított, minden lehetséges emberi aljasságot és gyarlóságot megtestesítő korrupt nyomozó figurája – a visszataszító külsőt és a még ocsmányabb belsőt illetően – olyan bravúrosra sikeredett, hogy a továbbfejlesztéséhez is hasonló bravúr szükségeltetett volna.
Segura viszont úgy döntött, meg sem próbálja a lehetetlent – inkább leforgatta még kétszer ugyanazt a filmet, ugyanazokkal a poénokkal, ugyanarra a történetsablonra építve. Míg az első részt illetően többé-kevésbé biztosak lehettünk benne, hogy a francói örökséget büszkén hordozó spanyol nacionalizmus és az általános emberi aljasság bizarr paródiáját látjuk, a folytatásokba már csak annyi társadalomkritika szorult, mint egy trash reality show tetszőleges epizódjába.
A menetrendszerűen érkező legfrissebb, negyedik rész sem variál sokat a bevált alapsémán, ha csak azt nem tekintjük jelentős fordulatnak, hogy Torrente ezúttal oda kerül, ahová való: a börtönbe. Segura el is játszadozik a vonatkozó filmklasszikusok műfaji kliséivel, még a Menekülés a győzelembe alapötletét is kölcsönveszi, a börtön falain kívül ellenben ezúttal sem futja többre néhány fingós viccnél és az elmaradhatatlan rasszista és szexista beszólásoknál. A politikai inkorrektségben való dagonyázás továbbra is bír némi szórakoztató értékkel, viszont sokkolónak és bátornak már aligha nevezhetőek ezek a gegek. Nem véletlen, hogy míg az első három rész nálunk csak VHS-en illetve DVD-n jelent meg, a negyedik felvonást már moziban, ráadásul 3D-ben csodálhatjuk meg. (A térhatás, stílszerűen szólva, ezúttal sem több szimpla parasztvakításnál.)
José Luis Torrente figuráját is elérte a kultikus (anti)hősök végzete: bekerült a fősodorba; a kollektív psziché legmélyebb bugyraiból előmászó polgárpukkasztó rémből azzá az idegesítő nagybácsivá vált, aki ugyanazokkal a disznó viccekkel untat bennünket minden egyes találkozásnál.
