Egy török Olaszországban

Özpetek olyan mozikkal írta be magát a filmtörténetbe mint a Tudatlan tündérek, amelyet Berlinben Arany Medvére jelöltek vagy a Szemközti ablak, amely Karlovy Varyban tarolt. Filmjei többnyire Olaszországban játszódnak, hiszen a török születésű szerző itt él, több mint harminc éve. Filmjei néhol kissé zavarosnak tűnhetnek, olaszosan – vagy inkább törökösen – temperamentumos történetei lenyűgözik a művészfilmek szerelmeseit. A Szerelem, pasta, tenger – amely magyar cím nem igazán illik a filmhez – viszont dramaturgiailag a helyén van, nagyszerű fordulatokkal, nagyon olasz, s az eddigiekkel ellentétben a végefőcím kivételével nem is használ török zenét.

A sztori

A történet két szálon fut. Az eleje olyan, mintha a Száz év magányból ragadott volna ki a rendező egy részletet: az enyhén barnás képkockákon egy fiatal nő – egy menyasszony – lépdel az olajfák között, felmegy egy lehetetlenül hosszú lépcsőn, benyit egy ajtón, a szobában egy fiatal férfi áll. Egy lövés dörren...

Majd gyors vágással kezdődik a tulajdonképpeni történet: Tommaso, egy ősi pastagyáros család legifjabb sarja kettős comming outra készül: ahelyett, hogy a tradíciókat választaná, irodalmat tanul a messzi Rómában, és ami számára a legfontosabb: be kell vallania a családnak, hogy homoszexuális. Még mielőtt felkészülhetne a rokonokra, bátyjával, Antonióval osztja meg kételyeit. A dolgok azonban váratlan fordulatot vesznek: a Fontos Befektető tiszteletére megrendezett vacsorán Antonio az, aki bevallja: annak idején nem véletlenül hagyta ott a tésztagyárat, hanem azért, hogy akkori szerelmével, az egyik ott dolgozó férfival közös otthont teremthessen, távol a város pletykaéhes közönségétől.

Mivel Antonio bejelentése kisebb szívrohamot okoz Vincenzónak, az apának, Tommaso inkább a háttérbe vonul és átveszi bátyjától az örökös megtisztelő, ámde számára nagyonis terhes szerepét.

La famiglia

[img id=271821 instance=1 align=left img]Közben szép lassan megismerjük a lökött családot: Vincenzót, aki természetesen szeretőt tart; Stefaniát, aki titkon tudja, hogy egyik fia sem "normális", de abban reménykedik, hogy a dolgot műtéti úton meg lehet oldani; a nagyit, aki mindent tud, de a múltban él, s azzal verte meg a sors, hogy tésztagyáros létére cukorbeteg legyen; Lucianát, a rövidlátó nagynénit, akit alkoholizmusa nem akadályoz meg abban, hogy éjjelente besurranó tolvajt fogjon, aki hajlandó őt védtelen nőnek látni; s végül a két szolgálót, akik rühellik a munkát, de legalább kellőképpen rondák ahhoz, hogy ne vigye el őket senki a háztól.

A film legjobb jelenetei azok, amikor a díszes társasághoz csatlakoznak Tommaso szabad szemmel is jól láthatóan meleg barátai, akiknek pl. egy kínos vacsorán full heterónak kell tettetni magukat. Ami azért nem könnyű, akkor meg pláne, ha a családfő annyira el akarja hinni, hogy a fiúk az olasz macsó mintapéldányai, hogy körbekürtöli a hírrel az egész várost.

A jelenbe aztán időről időre beszűrődnek a nagyi emlékei: az esküvő napja, amikor végleg elbúcsúzott a szerelemtől. A múlt és a jelen ízléssel keresztezi egymás útját: Ilaria Occhini arcjátéka mindent elárul az asszonyról, bár szöveget nem kapott túl sokat, azért pontosan tudjuk, hogy a mama mindent tud.

Az Alain Delon-tekintetű Riccardo Scamarcio jól hozza Tommaso mindennapi szerepjátékait: ha kell focizik, úgy csinál, mintha a lányokat stírölné az utcán, de amikor szerelme megérkezik a házba, lehull róla az összes hetero máz. Szinte drámai mélységekben járunk, amikor Tommaso találkozik Albával, az egyetlen nővel, akivel talán képes lenne kapcsolatban élni – ha nem lenne szerelmes. Nicole Grimaudo képes úgy nézni, hogy a moziban az összes hetero férfi vele akarja kitapétázni a garázst.

Elena Sofia Ricci elsősorban tévés színészként ismert, igazi kaméleon. Itt is nagyszerűt domborít. Luciana kettős életet él: nappal erősen rövidlátó nő, aki nem hajlandó szemüveget venni, de a nap közben kávéskanállal és apró kortyokkal adagolt alkohol estére igazi démont varázsol belőle, aki vadító szerkóban, nyitott ablaknál várja az ő besurranó tolvaját.

Lehetne még itt hosszan sorolni a neveket, de egyszerűbb, ha leszögezzük: a castingos jól dolgozott, jobbnál jobb karakterszínészeket sikerült összeszednie Özpeteknek.

Summa summárum

A Szerelem, pasta, tenger képlete: Tudatlan tündérek mínusz művészfilm-jelleg. Igazi sikerfilm született, jó párbeszédekkel, remek színészekkel és jellegzetesen olasz vagy olaszok által énekelt angol zenével. Lehet, hogy Özpetek legközelebb valódi közönségfilmet rendez?

Kinek ajánljuk?
- Az olasz nyelv szerelmeseinek.
- Akik képesek már a film legelején arra koncentrálni, hogy ki kinek kije.
- Özpetek-fanoknak.

Kinek nem?
- Homofóboknak.
- Mélyebb tartalomra vágyóknak.
- Az olasz temperamentum ellenségeinek.

10/10