Importkarma

Kérdés, hogy lehet-e akkora kult-státusza egy mesemárkának, hogy elvigye a bulit, különben újfent egy olyan trilógiába fogtunk bele, amely sosem teljesedik ki.

Kezdetben
Felszínes mozinéző a James Cameron-féle Avatar kulcsszavának lenyúlását láthatja Az utolsó léghajlítóban, holott egészen másfelől fúj a szél. Még akkor is, ha mindkét projektnek van némi köze a fantasy-hez. Az kétségtelen ugyanakkor, hogy Shyamalan filmjének eredettörténete, vagyis a Nickelodeon anime-éje sokakat behúzott a csőbe, hiszen a magyarul "Avatár - Aang legendája" címmel futó rajzfilmsorozat tévéképernyőre kerülése remekül lovagolta meg a legutóbbi 3D-revolúció keltette extázist. Pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz.
A kopaszon is a kis Buddhára hajazó fiatalember a világ megmentését célzó taj-csi bemutatója meglehetősen népszerű a gyerekeket célzó csatorna műsorán. A főhőse, Aang bizonytalan okból kifolyólag mintegy száz évet töltött jégbe fagyva, de két vízhajlító merő véletlenségből kiolvasztotta fókavadászat közben. Ezt azonban nem nézi jó szemmel a Tűz népe, meglehet, ők semmit nem néznek jó szemmel. Ők az ultimate gonoszak a sztoriban, de egymást között is szítják a viszályt. A király ugyanis kitagadta fiát, minek után az nem bizonyult méltónak a főgonosz címére, azóta frusztrált.

Egyensúlyt az erőben
Az egész koncepció a keleti miszticizmusból igyekszik táplálkozni, még csak nem is mártva feltétlen mindazt nyakig a 6-11-es korosztály számára dekódolható Disney-életérzésbe. Az egyes évadok egy-egy "könyv" történetét ölelik át, azok pedig a különböző elemek, a Víz, a Föld és Tűz fortélyaihoz kapcsolódnak. Emberünk, az utolsó léghajlító, ugyebár, értelemszerűen a Levegő gyermeke, de különböző megjövendölések alapján ő fog egyensúlyt hozni ebbe a négybe, feltéve, ha megtanulja kezelni a maradék hármat. Így jön ki ugye a trilógia.
Hogy M. Night Shyamalan mennyire jön a mesevilágból, az nézőpont kérdése. Egyrészt már második - még egészen jól sikerült - munkája, A sebezhetetlen eleve kvázi képregényhősöket mozgatott, másrészt nyilván az általa képviselt thriller műfaja meglehetősen távol áll a Nickelodeon korosztályától. Egy ideje egyre lanyhuló izgalommal várjuk újabb és újabb filmjeit, nemigen bízva már benne, hogy újra kibukik a tíz éve még az egyik legbátrabb újonnan jövő rendezőnek tartott indiai egyszer (kétszer) látott talentuma. Ebből a szempontból bajban vagyunk, mert ezúttal ugyebár valami egészen másba fogott bel, a fentebb leírt kult-anime élőszereplős verziójába. Ezúttal nincs tehát mindent átértelmező csavar a film végén, legfeljebb némi cliffhanger, végeredményben mégiscsak egy három részesre tervezett mesefolyamról beszélünk. Ám őszintén szólva a filmet látva egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a maradék két epizód is elkészül.

Sokadik érzék
A Gyűrűk Ura sikerén felbuzdulva a kétezres években egymásnak adták a kilincset az addig itthon senki által nem ismert, azóta világirodalmi alapművekként reklámozott fantasy-regények filmváltozatai. Narnia és Spiderwick krónikák orrvérzéséig. Az utolsó léghajlító is csak A Gyűrűk Ura akar lenni, de persze nem lesz. Még a látvány terén, bár nyilvánvalóan messze Peter Jackson mögött jár, nem is nagyon lehet belekötni, tisztességes monumentalitás, amire azért rátesz egy lapáttal a 3D, noha ezzel nem mindenki ért egyet. A dialógok viszont tényleg fájdalmasak, többször is értetlenül próbáljuk kihámozni a Kozsó-dalszövegeket idéző cizellált semmitmondásból a lényeget. Ráadásul a vércikin játszó Gettómilliomost még a magyar szinkron is súlyosbítja, ahogy egész film alatt úgy beszél, mintha a golyóit szorongatnák.
Mindenestre nehezen tudunk közelíteni mindehhez úgy, hogy ne szűrjük át véleményünket az egész Shyamalan-kérdéskörön, még ha ez volna is az ildomos. Az nem derült ki, hogy a rendező képes-e még ugyanarra, mint fénykorában, mert ezúttal meg sem próbálta, más játékot játszik, egy másik pályán. Lehet, hogy ezzel tette magának a legjobbat?

Kinek ajánljuk?
- A kitartó Shyamalan-rajongóknak.
- A mese és fantasy kedvelőknek.
- Akiknek A Gyűrűk Ura light-osan is megfelel.

Kinek nem?
- Akik új 3D-csodát várnak.
- Akik azt hiszik, köze van az Avatarhoz.
- Akiket idegesít a "gyerekcsapat világot ment" történet.


6/10