Amilyen páratlan, olyan bűbájos film az ausztrál-bhutáni produkcióban készült Isteni játék. Páratlansága többszörös. Ez az első tibeti nyelven készült játékfilm, szereplőinek többsége a tibetin kívül nem is beszél más nyelven. Szereplői egytől egyig egy Indiába átmenekült tibeti buddhista kolostor szerzetesei és lámái, akik többnyire önmagukat játsszák, vagy a valóságban betöltött helyüknek megfelelő szerepet alakítják. A filmbeli buddhista kolostor apátját a forgatás színhelyéül szolgáló kolostor apátja alakítja, a történetben megörökített fiatal szerzeteseket valódi fiatal szerzetesek, nevelőjüket igazi nevelő, egy híres láma megtestesülése játssza. És amiben szintén páratlan az Isteni játék: írója és rendezője, Khyentse Norbu maga is láma, a tibeti buddhizmus tradíciói szerint a maiak közül az egyik legfontosabb, nevezetesen egy múlt századi nagy egyházi reformer és szent reinkarnációja.
Mindehhez képest a film az 1998-as foci-világbajnokságról szól, abból is a nevezetes döntőről, amelyben - most, a franciák Eb-győzelme ismeretében ez még külön ínyenc apróság - Franciaország derekasan kiosztotta a brazilokat és világbajnok lett. Ezt a mérkőzést akarja látni a Himalája fenséges lábához tapadó emigráns buddhista kolostorban néhány tizenéves focirajongó ifjú szerzetes. Ám a buddhista tradíciók, a szerzetesekre háruló vallási kötelezettségek távolról sem tartják számon az üzleti alapon történő televízió-kölcsönzés, a televízióbekötés, a parabolaantenna-szerelés, valamint a hangos lelkesültséggel megejtett szurkolás szükségességét. Az író-rendező saját élménye alapján elmesélt filmben ez a két, összebékíthetetlennek látszó emberi lényeg békül össze egymással, szívmeleg és jó humorú történetben.
S vajon mindez hogyan lehetséges egy zárt szerzetesi világban? A rendező-láma, Khyentse bölcs mondása lehet a kulcs: "Szerintem jobb megérteni a filmek hatalmát, mint áldozatukká válni". Hordozunk magunkban mi is egypár zárat. Érdemes felkapni a kulcsot, tán azokat is képes nyitni.
