Mi kell ahhoz, hogy jól szórakozzunk egy olyan filmen, aminek a címében benne van a Ragadozó? Néhány, a gerinckitépést tömegsportként űző, két és fél méter magas, bűnronda idegen lény, meg egy rakás ember, akiket kibelezhetnek. A Ragadozókban ez mind megvan, sőt ennél sokkal több is.
Amikor először hallottam, hogy a Zongoristában és a Szélhámos testvérekben finom, cizellált alakításáról elhíresült Adrien Brody lesz az új Predator-film főhőse, felröhögtem. A csávó hatvan kiló vasággyal, megijed a saját árnyékától, és hitelesen egy tisztességes bazdmeg sem hangzik a szájából. Tíz perccel a hentelős sci-fi franchise legújabb darabjának kezdete után már egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ha felidegesítem a palit, letépi a fejemet és beleköp a tüdőmbe.
A Ragadozók a meglepetések filmje. A készítők úgy döntöttek, hogy ami az 1990-es Ragadozó 2 után volt, konkrétan az Alien vs Predator és annak a második része, az olyan, mint az előző kormány értelmes intézkedései. Nem veszünk róluk tudomást, letagadjuk még azt is, hogy valaki látta őket. Igazság szerint elég is egy űrből szalajtott ellen az embereknek, így sokkal nagyobb hangsúly van a vadászaton, kiváló rohanós, lövöldözős képeket lehet felvenni a dzsungelben, és szépen ki lehet bontani a történetet, aminek a fő témája a bűn, a bűnhődés és a megváltás.
Adott egy csapatnyi ember a dzsungelben, nem ismerik egymást, de egy kivétellel mind címeres gazember, zsoldos, jakuza vagy szimpla tömeggyilkos, és az a dolguk, hogy közösen megpróbálják túlélni a Ragadozók sporthétvégéjét. Legalábbis az ő szempontjukból mindenképpen, mert az idegen vadászok inkább kibeleznék őket, de hát ez ilyen szakma. A film fokozatosan adagolja a feszültséget és a véres jeleneteket, a kiváló zenei aláfestésnek is köszönhetően megfelelően izgalmas is, a karaktereket meg istenigazából nem sajnálja senki, mert nem is kell - mind ragadozók vagyunk, mindegy, milyen ronda anya szült világra minket.
A szereplőgárdában ott van még a tévéből ismert Walton Goggins, a széné varrt Danny Trejo, továbbá Topher Grace, Laurence Fishburne, a kötelező kemény csaj, Alice Braga, és egy-egy japán, orosz és afrikai származású színész is, hogy szép színes legyen a paletta. Igazán nagy dolgokat nem lehet és nem is kell elvárni tőlük, a film vérbő sci-fi akciófilm, amiben sokat kell rohanni a dzsungelben, néha nagydarab idegen lények, máskor szarul animált CGI-rémkutyák elől, és lőni, míg a csövön kifér.
A lendületes akciókat néha kissé megtörik a párbeszédek, melyek közül nem egy (szándékosan) az első két film hasonló jeleneteire emlékeztet - ezek nem lopások, hanem főhajtások a nagy elődök előtt, mint ahogy a dzsungelt megfeszülten fürkésző és az álcázott Predatorral tudtán kívül farkasszemet néző nyomkereső, vagy a géppuskás katona figurája is. Az igazi rajongók kismillió ilyet észrevehetnek a filmben, ha minden igaz, az Alien-koponya is ott vigyorog valahol, én nem vettem észre.
A filmet Antal Nimród rendezte, így legyünk rá egy kicsit büszkék, mert nem vallott szégyent, amit a 45 millió dolláros büdzséből ki lehetett hozni, azt kihozta, sőt 120 milliós bevételnél tart, ami igazán figyelemre méltó. A producere, Robert Rodriguez már tervezi a folytatást, reméljük, ismét a magyar rendezőre bízza az irányítást. Értékelés: 8/10.
