Jelkeresés Vatikánban

  • TóCsa / PORT.hu

Tom Hanks frizurája átesett némi fazonigazításon, Audrey Tautout karakteresebb színésznőre cserélték, a cselekményt pedig felpörgették néhány valóban izgalmas jelenettel, hogy ne legyen olyan mérhetetlenül unalmas, mint A Da Vinci-kód volt még 2006-ban. Az összes pozitívum felsorolása után következzen a nagy leleplezés: miért nem volt esélyes, hogy az Angyalok és démonokból jó film készülhessen?

Regény kontra film

Már A Da Vinci-kód cselekményét is szörnyen lelassította, hogy a sok szemiotikai és vallástudományi magyarázatot mind párbeszédek képében kellett a nézők szájába rágni, így pedig az egész inkább hajazott egy erősen áltudományos egyetemi előadásra, mint valódi izgalmakat rejtő mozira. Mindehhez hozzájött még a nyomok és a jelek erőltetése, hiszen melyik elkövetőnek (legyen bármilyen vallásos) lehet az a célja, hogy folyton szándékosan nyomokat/jeleket hagyjon maga után, melyek kapcsán meg lehet találni őt, és meg lehet akadályozni a tervei végrehajtását. Mindez az Angyalok és démonokban sincs másképp, de valahogy az áltudományos magyarázatokat ezúttal sikerült gördülékenyebb formában megírni, és a pápaválasztás utáni Vatikán helyszíne kellően erős ahhoz, hogy végig lekösse a figyelmünket.

Ha elvész a logika

Ron Howard igazi mestere a színészvezetésnek (lásd például a Frost/Nixont), ám mindez a Dan Brown-adaptációinál nem látszódik. Bár Tom Hanks Langdon professzora már kevésbé halovány, mint az előző moziban, azért a sztár helyében nem erre az alakításra lennénk később büszkék. Mindenki csak annyit tesz a szerepébe, amennyit feltétlenül muszáj, egyedül talán Ewan McGregor próbál minél többet kihozni a figurájából. Bár Howard sokat csavart az eredeti regényen (pl. arab bérgyilkos helyett európai a konfliktusok elkerülése végett), ám a logikátlanságokat nem sikerült kizárnia. Az indokolatlanul és hirtelen érző szívűvé váló bérgyilkos, vagy az életveszélyes és szándékosan rosszul időzítettnek tűnő áramkimaradások a vége főcímig nem is kerülnek elmagyarázásra, hogy számos egyéb bakit ne is említsünk.

Summa

A bűntény összetettsége okán a néző joggal vár egy rendkívüli összeesküvésre, hiszen ehhez nem kevés emberre van szükség, így a végén kellemetlen meglepetés, amikor a nagyon csekély számú résztvevő egyszerűen rávilágít arra, hogy az írók nem gondolták át eléggé: ennyi ember ennyi mindent egyszerűen képtelen végigcsinálni. Az Angyalok és démonok ráadásul abból a szempontból klasszikus krimi, hogy az izgalmakért leginkább az elkövető személyének kiléte felel, viszont a minimálisan tapasztalt krimirajongók már az első óra után könnyedén rájöhetnek a tettes kilétére.

Kinek ajánljuk?
- Megveszekedett Dan Brown rajongóknak.
- Akik szeretnek gyönyörködni Róma és a Vatikán szépségeiben.
- Akiket nem szoktak zavarni a filmekben előforduló jókora logikai bukfencek.

Kinek nem?
- Akik halálra unták magukat A Da Vinci-kódon is a moziban.
- Papoknak és fanatikus katolikusoknak.
- Akik Tom Hanks játékáért váltanának jegyet.

6/10