A figyelemre méltó és gyakran jó rendezők jó filmjeiben játszó színész, Steve Buscemi csendes filmet rendezett. Paradoxnak hangzó elismeréssel azt merném mondani: a Facér Jimmy olyan rokonszenves, mint egy pályája legelején járó, sokat ígérő elsőfilmes bemutatkozása. Pedig Steve Buscemi rendezőként sem teljesen kezdő, Állati kiképzés című sikeres börtönfilmjét nálunk is vetítették. Most viszont jól sejthetően nem a tömegsikerre vágyott: új műve főleg azért rokonszenves, mert széllel és árral szemben úszik. A "mély", Isten háta mögötti, unalmas Amerikába csalja a nézőt.
Tehetséges rendezőnek, ha szeme van hozzá, nincsenek igazán "unalmas emberek", mert ha vannak, akkor épp unalmasságukból tud valamit kicsiholni. Így tesz a rendező is. Cipője mellett járó "hőse" eddig kutyasétáltató rangig vitte New Yorkban, majd hazajön a kisvárosba meghalni. "Már harmincéves vagyok, és még nem vittem semmire" - ott az arcára írva, és az sem vigasztalja, hogy aki írónak készül (mint ő), annak lehet még néhány éve. Mélán fürdik a kudarcokban: lehet, hogy még egy sort sem írt le, az is lehet, kétszer már visszautasították írásait. Láthatólag feladta, az sem deríti fel, hogy bátyja élete még az övénél is sikertelenebb. Jól sejtjük, egy nőre lesz itt szükség, aki legalább olyan nehéz eset, mint ő. Csakhogy ezzel a nővel is rosszul indul minden...
Ha belegondolunk, ez is börtönfilm, holott "kint" játszódik. Jimmyt Casey Affleck teremti meg kiválóan, és csak az amerikai független filmekben látható módon. Meglepő lehet ez a játék, pedig Casey Affleck nemcsak nagysikerű tömegfilmekben otthonos, hanem igényesebbekben is: egy 2000-ben készült Hamletben Fortinbras alakítója volt. (Ennél persze ismertebbé vált a Gerry egyik főszerepében). A női főszereplő Liv Tayler mellett tapsra méltó az anyát játszó Mary Kay Place. Nem szűnő fáradt mosollyal teremti meg a pátyolgató jóságával mindkét fiát gyerekkoruk óta fojtogató anyát. Ragyogóan sugározza a butaság jóakaratát, annyira idegesítő, hogy már-már megszeretjük.
Steve Buscemi jó filmeket választ például: elsősorban a Coen testvérek groteszk, hideglelős bűnhumorát követné, mondjuk a Fargót, melynek egyik főszerepét játszotta. De a Facér Jimmy más, mint a Fargo. Buscemit most a sután ostoba bűnöknél inkább a suta és ügyetlen élet, a tompaságba hanyatló üres hétköznapok érdeklik. Becsülöm azt a tehetségét, hogy az ürességet apró és igaz pillanatokkal színezi. Nem epigon: inkább a hangja, a szemlélete, rokonszenves kisművessége emlékeztet a példaképeire. Csínján bánik a groteszk színekkel. Szűkebb szemhatárt választ, nem lebben sivár világa fölé, humora jóval csendesebb, harsányan megröhögtetni vagy csikorgóan ijeszteni sem akar. Magabiztosan tartja saját hangját, s végül azt is meg lehet bocsátani, hogy csak nehézkesen tudja lezárni a történetet.
Halk tapsra volna kedvem. Nyilván akad néző rajtam kívül is, aki örül, hogy Cassavetes után és a Coen testvérek meg Hal Hartley mellett akad más anti-hollywoodi filmes Amerikában. Dübörögve és fülsértően csikorog az érdekességi spirál és látványverseny, mindent megőröl a nagy mozimalom. Most itt az alkalom, ugorjunk ki a spirálból.
