Jiří Bárta stop-motion technikával készült animációs filmjét nemcsak a gyerekek fogják élvezni, hanem azok a felnőttek is, akik szívesen turkálnak a nagymama bőröndjéiben vagy a nagypapa szerszámos dobozában, és tudják, hogy egy eltört gégecső is jó lesz egyszer valamire.
A cseh bábfilmek gyermekkorom nagy kedvencei voltak, ezért A padláson nézése közben úgy éreztem magam, mintha a szoba-konyhás bérlakásunk recsegő padlóján kucorognék a fekete-fehér Junoszty előtt, a kötött babáim és Morzsa kutya, a szalmával töltött fejű kesztyűbábom társaságában.
Mint utólag kiderült, nem véletlenül, mivel Jiří Bárta utoljára 89-ben készített bábfilmet, az utána eltelt húsz évben valamiért nem érzett késztetést arra, hogy dolgozzon. Lehet, hogy megijesztették a Nyugatról beözönlő, számítógépes grafikákkal készülő Disney-rémségek, amik az új generáció látásmódját teljesen átváltoztatták.
De 2009-ben szerencsére felment a padlásra, összeszedte a rég elfeledett kacatokat: vonatjegyeket, söröskupakokat, társasjáték-figurákat, régi babákat, mackókat, elhasznált mamuszokat, törött gombokat, és berendezett egy világot, aminek minden apró részlete maga a gyönyörűség, tele humorral, fantáziával és kedvességgel.
A sztori persze nem új, bár Bárta filmjében is az az alaphelyzet, hogy a játékok életre kelnek, mégis botorság lenne a Toy story-hoz hasonlítani. Ezen a padláson ugyanis világháború előtti lomokba lehelnek lelket, a hajasbaba vacsorát főz a barátainak, a mackó tüzet szít a gőzösbe, a bátor katona megvív a gumikrokodillal, mígnem kiderül, hogy a rács túloldalán is van egy világ, amit egy diktátor bronz mellszobra irányít ezrednyi gonosz bogárral.
A diktátor szemet vet Nefejelcsre, a hajasbabára, elraboltatja, hogy aztán arra kényszerítse, hogy meggyújtsa a szivarját, és csókot leheljen visszataszító pofájára. A forradalomnak is beillő szabadítóakció részleteit szemétség lenne elárulni, de annyit talán érdemes kedvcsinálónak megemlíteni, hogy nagy szerepet kap benne egy Madame Curie nevű egér, aki egy Rakéta porszívóból repülőt készít, majd óceánjáró hajót, végül tengeralattjárót.
Bárta filmje az "értéktelen" bizbaszok himnusza, egy kacatmozi, de a kamerakezelés és a vágás miatt mégsem múlt századi hatású. Egyetlen hibáját lehet csak felróni, hogy túl sokféle technikát ötvözött össze, nekem legalábbis az élő szereplők és a rajzolt motívumok már nem hiányoztak ebbe a látványvilágba. Ezért aztán 8/10, de ez ne bátortalanítson el senkit, A padláson így is remek móka.
