Bent Hamer Északi karácsonya majdnem tökéletes.
Átlagos ünnepnap
Egy norvég kisváros, Skogli lakóinak történetei elevenednek meg, egy különleges, mégis hétköznapi szenteste alatt. A történet végén egy menekült házaspár újszülött fiúgyermekkel a kezében a Szaturnuszt bámulja, háttérben az északi fénnyel. A rendező egészen idáig hű marad a Dalok a konyhából, a Tótumfaktum és az O’Horten hagyományához. Ha engedékenyek akarunk lenni, elfelejtjük ezt a kis közjátékot. Ha nem, akkor is legfeljebb egy fekete pontot írhatunk be neki...
Mert az Északi karácsony szerethető, mégsem giccses film, amely arról szól, hogy még egy olyan átlagos kisvárosban is mint Skogli, s még olyan átlagos emberekkel is, mint Skogli lakói, történhetnek érdekes, szép, megrázó, vicces dolgok.
A hétköznapok különlegessége
Mint Hamer előző filmjeiben, a Tótumfaktumban, az O’Hortenben és a Dalok a konyhábólban az alapanyag itt is több – néha párhuzamos, néha összetartó – történetszál. A főhősök sokszor tudatlanul alakítják egymás sorsát, s ez az, ami láthatóan érdekelte a rendezőt Levi Henriksen novellafüzérének filmvászonra írásakor. A gyermektelen, középkorúsodó háziorvos, a saját vallását letagadó kisfiú, az örökös szerető, a régi férj és az új mind-mind ott ül az éjféli misén.
Csak az idős házaspár marad otthon – az ápolásra szoruló néni és a feleségét nagy szeretettel körülvevő bácsi világa így teljes, legfeljebb néhány barátot engednek be, de azokat is csak ritkán. A homelessnek sem sikerül hazajutnia Skogliba, a hazafelé tartó vonaton hal meg, de előtte még utoljára – egy karácsonyi csoda folytán – sikerül találkoznia régi szerelmével. Ez akár klisének is tűnhet, de a rendező érti a dolgát: forgatókönyvíróként olyan mozzanatokat ír a történetbe, amelytől egy ilyen felemelő pillanat sem mentes a röhejességtől.
Csak elegánsan!
[img id=273376 instance=1 align=left img]Az egész film hemzseg az elegáns megoldásoktól. Meglehetősen közhelyes a háziorvos története, akit éppen szenteste hívnak szüléshez felesége és az ünnepi vacsora mellől. Az utolsó pillanatban már-már megható beszélgetés kezdődik gyermekvállalásról, szerelemről, amely a csúcsdísz felhelyezésében csúcsosodik ki. A férfiúi és férji öntudat múlik ezen a pillanaton. Vajon sikerül-e beüzemelni a világító csillagot? És igen, megvan – majd amikor a férj távozik, a csillag elsötétül. Helyére kerül minden, nyálfaktor közömbösítve.
Ugyanez a helyzet az elhagyott férj esetében is. Gondoljunk csak bele: a férj még mindig szereti a feleségét és a gyerekeit, de az asszony lecserélte az összes zárat és a pasit is, akit szerethet. A férj epekedik, vágyik hajdani életére. Mi ez, ha nem klisétörténet? Mielőtt még a százas zsebkendős zacsihoz nyúlnánk, a rendező a történetet azzal zárja le, hogy bár a férj Mikulás-álarcban oda tudja adni ajándékait – a sajátjait, de azét a másikét nem –, ezt azzal éri el, hogy a másik férfit a pajtában egy lapáttal jól kupán vágja, így szerzi meg a Mikulásjelmezt. A terv további részében az ellenséget elfurikázza a város kivilágított betlehemjéhez, majd míg Skogli lakói a karácsonyi vacsorát fogyasztják, a Kisjézus helyére borítja a jászolba.
Főhős: a magány
Akárhogy is nézzük, Bent Hamer hősei mind magányosak vagy ráébrednek saját magányukra. Ez alól az Északi karácsony sem kivétel, így aztán az utolsó – na jó, felejtsük el végre – jelenet méginkább kilóg a sorból. Emlékezzünk inkább az utolsó előtti jelenetre, amelyben – egy újabb szép, nem túlírt megoldás – a templom padjában – a szerető és a feleség ugyanolyan sálban feszít – középen a férj feszeng...
Kinek ajánljuk?
- IKEA-fanoknak (karácsonyi termékkatalógus megvan még?).
- Elsőrandis pasiknak, sírós csajok mellé (háttérkutatás, zsepi ajánlott!).
- Skandinávfanoknak (ők legalább ki tudják olvasni a közreműködők nevét).
Kinek nem?
- Akciófanoknak.
- Magányosoknak.
- Karácsonyiszonyosoknak.
9/10 (utolsó jelenet nélkül 10/10)
