Egy Erőszakik után nem lehet elvárások nélkül filmet csinálni. Nem lehet összehasonlítgatások nélkül filmet csinálni. És ez bizony szívás – főleg, ha az Erőszakik után nem sok mondanivalója maradt az embernek. Mégha viccesen is üti el az időt.
Martin McDonagh az Erőszakikkal megcselekedte, amit megkövetelt a haza, ha már az életben semmi mást nem is tesz le az asztalra, akkor is pipa. Ez gondolom nagyon megnyugtató lehet, különösen, ha a rendező legújabb munkáját, A hét pszichopata és a Si-cut tekintjük. Ez egy vicces film. Tényleg az. Bitang jó karakterekkel. Csak éppen süt belőle, hogy a forgatókönyvet is jegyző McDonagh bizony igencsak híján volt a sztorinak. Éppen ezért csinált egy mozit arról, hogy mi van akkor, ha az ember alkotói válsággal küzd, és nincs egy fikarcnyi ötlete sem, miről is kéne filmet csinálni. (Óriás kérdés, McDonagh miért érezte szükségesnek, hogy megint forgasson, miközben a színházi életben igencsak előkelő helyet foglal el?)
Adott a McDonagh alteregójaként szereplő Marty (Colin Farrell), a jobb időket látott forgatókönyvíró, akit bizony szorongat a leadási határidő. Barátja, a kutyarablásból élő, nem mellesleg pszichopata Billy (Sam Rockwell), hogy átlendítse a holtponton, hirdetést ad fel, melyben más pszichopatákat hajt fel a készülő könyvhöz. Miközben a filmen dolgoznak, meggyűlik a bajuk a – minő meglepő – szintén pszichopata Charlie-val (Woody Harrelson), akinek Billy és – hoppsz, mik vannak – szintén pszichopata társa, Hans (Christopher Walken) lenyúlták a sicuját. Hát így nagyjából ennyi. Van egy mókás kis leszámolás a film végén, aztán kalap-kabát.
Kicsit kevés a muníció, sok a pszichopata, de szerencsére elég jó a poénarány és kifogástalan a csapat. Nincs kit kiemelni, mindenki egytől egyig brillírozik – fura, hogy mostanában Christopher Walkent szinte mindig ugyanúgy öltöztetik. Nem nehéz persze lubickolni, ha jól megvannak írva a karakterek – A hét pszichopata és a Si-cu egyértelműen ebben a legerősebb. Kifogástalanul megrajzolt szereplők izgalmas történetekkel a hátuk mögött. S ha már a rajzolásnál tartunk, picit emlékeztet is a film a képregényírás egy korai fázisára, amikor még a sztori nincs meg, csak az alakokat skicceli fel a szerző egy-egy külön lapra legfontosabb jellemzőik kíséretében…
Nem kellene ennyire szigorúnak lennem, ki mondta, hogy egy rendezői életműben minden egyes darabnak kultfilmmé kell lennie, vannak más szempontok is. Tisztán látom például magam előtt, milyen óriási buli lehetett a forgatás. Persze fontos, hogy a stáb jól érezze magát – de talán még fontosabb, hogy a néző is. Ez esetben ezt tudja teljesíteni az ír fenegyerek – de ennél sokkal többet nem.
P.S.: Ezúton üzenném a forgalmazóknak: a sajtó jeles képviselőinek eredeti nyelven kéretik filmet vetíteni. Gy. k.: NEM SZINKRONNAL.
Értékelés: 6/10
