A Miss Pettigrew nagy napja végre egy tisztességes romantikus film: szerepel benne egy Mary Poppinsba oltott Hamupipőke, egy csalfa disznópásztorlány, aki királykisasszonynak adja ki magát, és természetesen ilyen-olyan kérők a királyfiaktól a szegénylegényig.
Az indiai születésű Bharat Nalluri filmje Londonban játszódik, 1939-ben, a háború árnyékában. A - Winifred Watson regényéből készült - moziban két nő sorsa kapcsolódik össze véletlenszerűen, mindketten a túlélésért küzdenek: egyikük Miss Pettigrew, munkanélküli nevelőnő, a másik pedig egy szintén alulról jött, kezdő színésznő, Delysia, aki azért zsonglőrködik megállás nélkül, hogy ki ne derüljön a múltja.
Delysia Lafosse (Amy Adams) súlytalan és boldogtalan figura. Nevet, flörtöl, csacsog, rohan, a szájából meg csak úgy repkednek a válogatott hazugságok. Egy nő, akinek még a lélegzetvétele is hazugság. Romlott, buta és számító, de mégis úgy van feltálalva a nézőknek, mintha a világ legédesebb, legelbűvölőbb teremtménye lenne - tartok attól, hogy megszemélyesítője, Amy Adams is ebben az illúzióban ringatta magát a forgatás alatt. A kislányos allűrökkel machináló színésznő már a Bűbájban is önmaga paródiája volt, nem biztos, hogy szerencsés még egy filmet ártatlanul végigpislognia - persze, Delysia szerepe annyival azért rafináltabb, hogy legalább néha leválik a gyerekmaszk az arcáról. A filmbeli, kezdő, de ambiciózus színésznőnek hamis a múltja, a neve, a szerelmei, hazudik az egész környezetének, saját magának, és éppen kezd ott tartani, hogy görcsös igyekezete végre meghozza gyümölcsét: egy gyönyörű luxuslakást az egyik pasijától és egy főszerepet a másiktól.
Miss Pettigrew (Frances McDormand), a madárijesztő-szerű, negyvenes, munkanélküli nevelőnő egy hullámvasútra ül fel, amikor végső kétségbeesésében beesik a színésznőhöz, és társalkodónőnek adja ki magát: pillanatokon belül meg kell tanulnia rutinosan hazudni, alakoskodni a randomszerűen beeső udvarlók előtt. Jól megy neki az improvizáció, talán túl jól is. Közben Amy átlökdösi egy gyors átalakuláson (valami olyan szöveggel, hogy az utcán nem mutatkozhat Twist Olivér anyjával), értékelhető frizurát és elegáns ruhát kap, és furcsa módon egyre kevésbé van kedve láthatatlannak tettetni magát. Apró szívességeket tesz, sorsokat boronál össze nagyvonalúan, akadályokat gördít el Amy útjából, vagyis villámgyorsan jobb intrikus lesz, mint mestere. Furcsa átváltozás, Miss Pettigrew megtanul Amytől színlelni, a színésznő viszont azt tanulja meg, hogyan lehet igazabb az élete: egyikük arra jön rá, hogy túlságosan naiv volt eddig, a másik meg azt érzi meg, hogy nem lehet örökké játszani.
Az Oscar-díjas Frances McDormandnak viszonylag passzol ez az öntudatára ébredt társalkodónő-szerep, bár a film elején és végén előadott, szívszorító hajléktalanparódia azért enyhe túlzás a részéről. A szerelmi szálakat nem bogozom ki, a lényeg, hogy mindenki megkapja, akit érdemel. Ami viszont izgalmas, hogy osztályharc is van ám, lehet lefelé is csúszni meg felfelé is emelkedni bármikor egy-egy szívbéli döntés nyomán.
A Miss Pettigrew nagy napja senki gyomrát nem fogja megfeküdni, de bájos, humoros és érzelmes film: viszonylag életszagú karakterekkel, szellemes párbeszédekkel, gyönyörű ruhákkal, csak egy hajszálnyit primadonnáskodó színésznőkkel. Műfajon belül kifejezetten jó választás.
