Miközben a koppenhágai Zentropa Stúdió egyik félreeső helyiségében Lars von Trier éppen Amerika-trilógiája nyitódarabját, a Dogville-t reklámozta, a szomszédban hangos kopácsolások közepette már javában ácsolták a Kedves Wendy! díszleteit. Bár a mozgalomalapító dán rendezőfejedelem értelemszerűen saját filmjével és annak - akkor még csak tervezett - folytatásával (Manderlay) volt elfoglalva, nagy sejtelmesen azért elárulta, hogy az övével szomszédos lakrészt Dogma-alapító társa, Thomas Vinterberg és stábja foglalta el, a közelben felállított, western-hangulatot árasztó díszlet-kisváros pedig Vinterberg készülő filmjének amerikai helyszíneit fogja helyettesíteni. A mester annyit még hajlandó volt elmesélni a rejtélyes produkcióról, hogy Vinterberg filmjéhez ő maga írta a forgatókönyvet és hogy a történet egy fiatalemberről fog szólni, aki beleszeret Wendy névre keresztelt pisztolyába.
Nos, ennél valamivel persze többről van szó Vinterberg filmjében, bár a lényeg már von Trier szavaiból is kiérezhető: egy újabb, az amerikai kultúrával szemben nagyon is kritikus műre számíthatunk, amely ezúttal az amerikaiak fegyvermániáját és az erőszakhoz való viszonyát veszi górcső alá. Vinterberg, aki a Születésnappal jelentős sikereket aratott, (a nálunk csak DVD-n megjelentetett) All About Love című nagyratörő, de zagyvaságba torkolló (és álmosító) munkájával viszont csúfosan megbukott, a Kedves Wendy!-vel visszatalált az atyamester védőszárnyai alá, s tulajdonképpen egy kifogástalan Lars von Trier-filmet forgatott.
A film eseményeinek központi helyszínéül szolgáló Estherslope - bár a kisvárost nem stúdióbelsőben, hanem a szabadban építették fel - ugyanolyan csupasz és vázlatos színházi díszlet, mint Manderlay vagy Dogville, és a történetnek is ugyanolyan példázat-íze van, mint von Trier említett munkáinak. Ami egyébként egyáltalán nem baj, hiszen ma von Trier-nél senki sem tud hathatósabban (és valljuk be: szórakoztatóbban) szót emelni az emberi gyarlóságok és a társadalmi rákfenék ellen.
A formula, amit Vinterberg követ, még nem fáradt ki annyira, hogy ne eredményezhetne további izgalmas próbálkozásokat: A Kedves Wendy! a magukra maradt, haszontalannak nyilvánított, s cserbenhagyott lézengők, valamint a szép és lelkesítő, ám a gyakorlatban veszélyes eszmék tanmeséje, mely műfajából adódóan kissé tanárbácsis ugyan, de felettébb szórakoztató is egyben.
