Csiszolatlan gyémánt Romániából.
A leadben szereplő kifejezés kissé félrevető lehet: a csiszolatlan szót mindössze annak kapcsán használhatnánk a California Dreamin're, hogy rendezője, Cristian Nemescu az utómunkálatok alatt autóbalesetben életét vesztette. A producerek ennek ellenére nem módosítottak a kész művön, meghagyva azt alkotója eredeti elképzeléseinek megfelelően. És milyen jól tették!
A film 1999-ben, a koszovói háború idején játszódik. Egy csapat NATO katona épp Szerbia felé igyekszik, egy stratégiailag fontos radarlokátor leszállításának céljával. Egy makacs állomásfőnök, Doiaru (Razvan Vasilescu) azonban a szállítási papírok hiányára hivatkozva megállítja őket, így az osztag kénytelen egy isten háta mögötti román kisfaluban vesztegelni. A megfelelő iratok hiánya persze csak ürügy az amerika-gyűlölő Doiarunak, aki a romokban heverő bürokratikus rendszer átláthatatlanságát kihasználva igyekszik bebizonyítani, hogy az ő parcelláján bizony semmilyen felsőbb hatalomnak nincsen szava.
Nemescu lassan, de következetesen szövi történetét, remekül összefonva a szálakat, időt és teret hagyva a figuráinak. A tempó, az épphogy nem túlzásba vitt kézikamerázás, és az éjszakai képsorok remekül szolgálják a balkáni atmoszférát, illetve az elmaradott román vidék és az amerikai katonák egyidejű jelenlétéből fakadó ambivalenciát. Szatirikus képsorok egész garmadáján keresztül követhetjük, ahogy a mitugrász polgármester megpróbálja kiépíteni kapcsolatrendszerét az amerikaiakkal, akiket szinte sztárként üdvözölnek a helybeliek.
A cselekmény tulajdonképpen öt részre tagolódik. A részek elkülönülését jelző felirat mellett mindig feltűnik egy rövid fekete-fehér szekvencia, ami párhuzamba állítja a jelen történéseit az 1944-ben lezajlott eseményekkel: a II. világháború vége felé, az orosz megszállás előtt a románok ugyanúgy kétségbeesve vártak az amerikaiak segítségére, mint a kisváros polgármestere 99-ben. Doiaru tulajdonképpen szülei elvesztése miatt érzett gyűlöletét tombolja ki a jelenben, ami egy 1944-ben becsapódott rakéta formájában materializálódik, mely 99-ben porig égeti a Külügyminisztérium épületét.
Az amerikai kapitány, Doug Jones egy felszínesebben felvázolt, ám igen tekintélyes karakter. Armand Assante jelenléte végig rendkívül erős, és ez elég a közte és Doiaru közti feszültség erőteljes reprezentálásához. A kettejük közt zajló párbeszédek iszonyatosan feszültek. Miközben felest isznak, vagy Doiaru unszolására főzöcskéznek, az ember nem tudja kiszámítani, hogy mikor ránt kést valamelyikük.
Külön dicséret illeti a direktort a nyelvi korlátok hiteles ábrázolásáért. Egyszerű kiskapu lett volna a film lerövidítésére, ha a román kis faluban egyszerűen mindenki beszél angolul, ám korántsem hiteles. Nemescunak volt türelme kivárni és megmutatni minden egyes alkalommal, ahogy egy-egy angolt-törő alkalmi tolmács ügyetlenül próbálja felverni a kommunikáció hídját. Ezzel lassítja ugyan a cselekményt, de rendkívül autentikussá teszi a párbeszédeket.
Nemescu filmje emellett a túlbonyolított bürokratikus rendszer erős kritikája is. Minden hivatal - arra hivatkozva, hogy ez a másik hatáskörébe tartozik - tovább passzolja az elakadt amerikai konvoj ügyét. A jenki kapitány segélykérő faxüzenete végül egy üres szobában elhagyva a faxgépet egyenesen a szemetesbe landol. Nemescu remekül érzékelteti ezzel a képsorral azt, hogy tulajdonképpen a hivatalok végeláthatatlan útvesztői tudtak ürügyet szolgáltatni Doiarunak a vonat feltartóztatására. Ha a bürokrácia kerekei gyorsabban működtek volna, akkor talán a helyi polgármestert sem buzdítja fel annyira az amerikai támogatás hiú reménye, és a végkifejlet is más lett volna.
A California Dreamin'-ben azonban elmarad a deus ex machina, ez nem egy hollywoodi tündérmese, a kaliforniai álom helyett itt a rideg valóság és a véres realitás képei égnek retináinkba. Nemescu filmje valóban átgondolt és megrázó mű, melynek megtekintése utána maga a címadó dal sem szól többé ugyanúgy.
