Minden ember életében eljön egyszer az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy nem tett meg mindent boldogsága elérése érdekében és eltökélten megpróbál változtatni ezen. Számtalan történet foglalkozik ezzel a témakörrel, ám jelen esetben a szereplők már jócskán benne vannak a korban. A 2012-ben bemutatott Keleti nyugalom című romantikus dráma egy adaptáció, mely Deborah Moggach These Foolish Things című regénye alapján készült. A film hét idős ember találkozásáról szól, akik egy jobb élet reményében egy indiai luxushotelben tervezik leélni hátralevő napjaikat. Persze, ahogy arra számítani lehet, a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogy azt a csábító prospektusokon olvashatták.
A rendező, John Madden, jelentős nemzetközi sikereket tudhat maga mögött olyan alkotásokkal, mint a Szerelmes Shakespeare, vagy a Korelli kapitány mandolinja. A Keleti nyugalommal is folytatja a tőle megszokott, romantikus sémát a könnyed műfaj kedvelőinek nagy örömére. Legújabb filmjének forgatásán is olyan nagyszerű színészekkel dolgozott, mint Judy Dench (Egy botrány részletei), Tom Wilkinson (A szellemíró), Bill Nighy (Igazából szerelem), Maggie Smith (a Harry Potterek McGalagony professzorasszonya), vagy a Gettómilliomos sztárja, Dev Patel. Madden négy hónapot töltött Indiában, mielőtt elkezdett forgatni. Nem is választhatott volna gyönyörűbb helyszínt Rajasthan fővárosánál, Jaipurnál, a "rózsaszín városnál", melynek atmoszférája valóban magával ragadó. A remek színészek sora, a fantasztikus helyszínek és a film mondanivalója valahogy mégsem állnak össze, a történetben ugyanis a vártnál kevesebb szerepet kap India, így az is hiteltelenebbnek tűnik, hogy a helynek lenne sorsdöntő hatása a karakterek életében.
A rendező látszólag túl sok témát próbált belesűríteni egy filmbe, hogy az biztosan nagyot szóljon. Ott van a frissen megözvegyült Evelyn (Judy Dench), akinek szembe kell néznie elhunyt férje titkolt adósságával, ami miatt el kell adnia a házukat és gyakorlatilag az utolsó fillérjeiből költözik ki Jaipurba. Jean (Penelope Wilton) és Dougles (Bill Nighy) majdnem negyven éve házasok és ki tudja hány éve boldogtalanok. Muriel, a volt házvezetőnő (Maggie Smith), aki magányát és cserbenhagyottságát erős rasszista nézetével kompenzálja, egy speciális csípőműtét miatt jön Indiába. Akad egy tiszteletbeli ex-főügyész is, aki 18 éves koráig élt Indiában, és egy tinédzserkori homoszexuális kapcsolat okozta lelkiismeret furdalás hozza vissza gyermekkora színhelyére. Norman (Ronald Pickup), aki még mindig nyitott az egyéjszakás kalandokra és a férjfaló Madge (Celia Imrie), aki ismét prédára vadászik, egy elit klubban próbálják elütni az idejüket. Ott van még a szuperlelkes Sonny (Dev Patel) is, aki nem elég, hogy anyja teljes bizalma nélkül próbálja felvirágoztatni apja hagyatékát, a Marigold Hotelt, de szerelme, Sunaina (Tena Desae) sem felel meg családja elvárásainak. A szövevényes, sokszor tragikus sorsok erősen hatásvadász látszatot keltenek, ami miatt elhanyagoltabbá válnak az apróbb részletek.
Amikor átrágtam magam a Keleti nyugalom ajánlóján, örültem, hogy valami olyasvalamiben lesz részem, ami tartalmát, témáját tekintve izgalmas és újszerű. Felkészültem, hogy megpillanthatom Indiának azt az arcát, amelyet korábban nem ismertem, olyan titkoknak leszek a birtokosa, amelyek mint európait, elgondolkodtatnak az életvitelemről. Sokkal súlyosabb, monumentálisabb élményre számítottam. Ehelyett a szokásos sztereotípiákkal találkoztam: rengeteg ember, szegénység, erős fűszerezésű ételek, életveszélyes közlekedési körülmények és tradíciótisztelet. Ennyi lenne India? A történet sokkal inkább szólt a Kelet elnyugatiasodásáról, mint a nyugati ember számára szinte felfoghatatlan keleti higgadtságról, aminek lényegét sóvárogva kutatjuk.
A finálé hajazott az amerikai románcok giccsparádéjára, ami tovább rontotta az összképet. Azt pedig továbbra is érthetetlennek találom, hogy a filmben az indiaiak miért beszélnek egymással szörnyű angol akcentussal, ahelyett, hogy az anyanyelvüket használnák, ahogy az természetes lenne. Mindezek ellenére egy könnyed, szórakoztató, 124 perces mozi élményben volt részem, telis-tele öniróniával és keserédes humorral, ami jócskán emelt a színvonalon. A szereplők és helyszínek elragadóak, a történet üzenete ugyan nagyrészt klisékből áll, mégis, minden eszközével azon van, hogy mély benyomást keltsen a nézőkben, szemben a mai tingli-tangli filmekkel.
