Kellemetlen igazság Al Gore-tól

Az emberiség egy ketyegő időzített bombán ücsörög, állítja az egykori amerikai alelnök, Al Gore, aki nem akar a bombával együtt felrobbanni. Inkább kihasználja ismertségét és jó két évtizedes környezetvédelmi elkötelezettségét, hogy egy százperces filmbe sűrítve elmondja: szerinte miként hatástalanítható ez a bomba.

Ez a film szenvedélyes és lelkesítő alkotás egy emberr(t)ől, akinek feltett szándéka, hogy eloszlatja a globális felmelegedést övező mítoszokat, téveszméket, és a megelőzés érdekében tettekre buzdít. Az Egyesült Államok volt alelnöke, Al Gore a 2000-es elnökválasztási vereségből felocsúdva nem a sebeit nyalogatta, hanem valami értelmes elfoglaltságot keresett magának. A globális felmelegedésről tartott előadásokat, amelyeken bemutatta az összegyűjtött tudományos tényeket, gazdag képanyagot és egy igencsak sötét jövő lehetőségét. Mára az egyik leginkább keresett előadó lett - öt év alatt ezer előadást tartott. Ennek az előadás-sorozatnak a történetét dolgozza fel Davis Guggenheim filmje, amelyet versenyen kívül mutattak be az idei cannes-i filmfesztiválon. (A sztárokkal ellentétben Al Gore gyalog érkezett a bemutatóra. Ugyanúgy néhány száz métert kellett megtennie, mint a limuzinon érkező filmsztároknak. Ő megtette - buggyant világunkban már ennyi is elegendő egy újsághírhez.) Ebben a gondolatébresztő és egyúttal döbbenetes alkotásban Gore kertelés nélkül közli a felkavaró igazságot a világméretű vészhelyzetről - a globális klímaváltozásról. Meg van győződve arról, hogy még van idő változtatni a dolgokon. Többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy a globális felmelegedést politikai kérdésnek tekintsük: ez a legnagyobb morális kihívás, amellyel globális civilizációnk szembenéz.

A Kellemetlen igazság nem más, mint egy fényképekkel, grafikonokkal, egyéb ábrákkal megpakolt előadás. Az 56 éves előadó így indít: "Al Gore vagyok! Egy időben az Egyesült Államok következő elnöke voltam." A közönség persze somolyog, mire az exalelnök: "Én nem találom ezt annyira viccesnek!"

Az egykori alelnök szerint az amerikaiak környezetvédelemmel kapcsolatos mentalitása is megváltoztatható. A Katrina hurrikán sokat tett a zöldtudatformálás terén, de a kizárólag a környezeti katasztrófákra nem hagyatkozhatunk a tudat megváltoztatásánál. Meggyőződése, hogy minél több állampolgárban tudatosodik a felmelegedés miatti helyzet súlyossága, annál inkább tudnak nyomást gyakorolni a politikusokra azért, hogy érdemben reagáljanak a problémára: a sarki jégsapkák zsugorodására; a hegyek csúcsairól eltűnő hótakaróra; a tavak elpárolgására; a hurrikánokra és a tájfunokra. Akár úgy, hogy Washington végre aláírja a kiotói egyezményt.

A Kellemetlen igazság hat hónap alatt készült el, és közben egy egész mozgalom épült köréje. Ha minden jól megy, még ebben az évben megjelenik az azonos nevű könyv, és készül egy oktatóprogram. A Kellemetlen igazság az Egyesült Államokban már most minden idők harmadik legsikeresebb dokumentumfilmje, több mint 23 millió dolláros bevétellel. A film hazai forgalmazója vélhetően megelégedne ennek a töredékével.

A film megtekintése a környezetvédelem iránt fogékonyak számára kötelező, a nem fogékonyak számára úgyszintén. Zöld-agymosásra az óceán minkét oldalán szükség van.