Kémek, mint ők – 10 kiváló kémfilm

Egy műfaj, amely soha nem megy ki a divatból. Összeszedtük 10 kedvencünket a 30-as évektől kezdve egészen az új évezredig.

39 lépcsőfok (1935)

Egy évvel A férfi, aki túl sokat tudott után Hitchcock elkészített egy másik, hasonlóan kiváló “ügynökfilmet”. A főszereplő Richard Hannay (Robert Donat) Londonba látogató kanadai turista, aki megismerkedik a titkos ügynökök elől menekülő Annabella Smith-szel. A félelemtől rettegő fiatal nő megkéri, hogy hadd tartson vele a lakásába. Richard elrejti szobájában a nőt, reggelre azonban rábukkannak üldözői és megölik. Richard kiveszi a nő kezében szorongatott térképet, és a megjelölt útvonalon vonatra száll. Meg kell találnia a gyilkosokat, hogy mentse saját életét.

A 39 lépcsőfok Orson Welles egyik nagy kedvence volt, a BFI (a brit filmintézet) pedig az évszázad 4. legjobb brit filmjének választotta.

A harmadik ember (1949)

Carol Reed klasszikusa, amely a BFI szerint az évszázad legjobb brit filmje, közvetlenül a második világháború befejezését követően, Bécsben játszódik. Romok, leszerelő katonák, élelem- és áruhiány, feketepiac és a négy szövetségi hatalom képviselői a közigazgatási székekben. Holly Martins, a fiatal amerikai író ebbe a városba érkezik, hogy találkozzon meghívójával, Harry Lime-mal, aki munkát ígért neki. Lime (Orson Welles) azonban egy baleset következtében meghalt, így Holly már csak a temetését nézheti végig. Lehetetlen helyzetében Lime barátaihoz fordul, akiknek különböző történetei a tragédiáról megerősítik gyanúját: lehet, hogy a barátját valójában meggyilkolták.

A noirként is kiválóan működő film érdekessége, hogy valós helyszíneken, Bécsben forgott, a romos épületek és a bombatölcsérek így valódiak.

Az Ipcress ügyirat (1965)

Londonban egymás után tűnnek el neves tudósok, hogy aztán néhány nappal később visszatérjenek - a tudomány számára immár használhatatlanul. Az angol titkosszolgálat a nem egészen tiszta múltú Palmer ügynököt küldi a rejtélyes agymosások felderítésére.

A Michael Cane által alakított Harry Palmer egyfajta anti-Bond. Szupermarketben vásárol, szeret főzni és fizetésemelést kér, hogy bővíteni tudja a konyháját.

A keselyű három napja (1975)

Joe Turner a CIA alkalmazottja: munkatársaival kalandregényeket és mindenféle újságokat olvasnak. A trükköket és cseleket betáplálják egy komputerbe, mely összeveti ezeket a CIA-tervekkel - így keresnek új ötleteket. Egy nap Turner leugrik a sarki étterembe ebédért, ám mire visszatér, az összes kollégáját lemészárolva találja.

Sydney Pollack klasszikusában olyan színészóriások szerepelnek, mint Robert Redford, Faye Dunaway, Cliff Robertson és Max von Sydow. Azóta egy sorozat is készült a filmből, de szerintünk közepes lett.

Nincs kiút (1987)

Kenneth Fearing noir regényének ez már a második – és az ismertebb – megfilmesítése. A Kevin Costner által alakított Tom Farrell az új összekötő tiszt a hírhedten keménykezű hadügyminiszter, David Brice (Gene Hackman) mellett, a Pentagon fogadásán ismerkedik meg a csodaszép Susannel (Sean Young). Szinte azonnal szerelmi viszony szövődik közöttük, pedig a lány a miniszter titkos szeretője. Egy intim együttlétet követően - alighogy Tom távozott - a féltékeny Brice ront be az ajtón, s felelősségre vonja szerinte hűtlen barátnőjét. Az indulatok elszabadulnak, s a lány holtan marad a helyszínen. A hadügyminiszter a gyilkosságot ismeretlen vetélytársára akarja kenni, s a vizsgálat felügyeletét Tomra bízza. Farrellnek 48 órája van, hogy igazolja ártatlanságát, miközben saját maga ellen vezeti a nyomozást, s a főnöke a tettes...

Égető bizonyíték (2008)

Linda (Frances McDormand) a korosodó fitneszedző, és kollégája, Chad (Brad Pitt) találnak egy különös lemezt. Kiderül, hogy egy CIA-ügynök, az alkoholista Osbourne Coxot (John Malkovich) visszaemlékezései vannak rajta, akit nemrég rúgtak ki a szervezetből, ráadásul a felesége is válni akar. Linda és Chad pénzt szimatol. Először megpróbálják megzsarolni a férfit, majd amikor ez nem jön össze, az orosz követségre mennek szerencsét próbálni.

A sztori alapján akár komoly thriller is lehetne a film, de az író-rendezők a Coen testvérek, így természetesen egy sötét humorú szatírát kapunk, olyan színészekkel, mint Brad Pitt, George Clooney, John Malkovich, Frances McDormand és Tilda Swinton.

Suszter, szabó, baka, kém (2011)

Az írói karrierje előtt kémként dolgozó John Le Carré utolsó ügye hírszerzőként az MI6 egyik vezetőjének, Kim Philbynek az árulása volt, aki felfedte a KGB-nek több brit ügynök kilétét, majd 1963-ban a Szovjetunióba menekült. Az író ezt a történetet dolgozta fel 1974-ben Suszter, szabó, baka, kém című regényében, amelyből 1979-ben a BBC emlékezetes miniszériát forgatott Alec Guinness főszereplésével. A feketeöves Le Carré-rajongók szerint a 2011-es filmverzió talán még a sorozatnál is hitelesebb adaptációja az író klasszikusának, és nem kevésbé szövevényes.

A sztori azzal kezdődik, hogy George Smiley-t (Gary Oldman), a legendás kémet visszahívják az angol hírszerzéshez, hogy derítse ki, ki lehet az a kettős ügynök, aki a Körönd kódnevű székhelyük falai közt a szovjetek számára kémkedik. A sok szálon futó kémjátszmában Párizs, Isztambul és Moszkva mellett Budapest is fontos szerepet kap, sőt az eseményeket elindító incidensre is itt kerül sor. A Párizsi udvarban felvett jelenetben Mark Strong partnereként Mucsi Zoltán és Csuja Imre tűnik fel epizodistaként, a főbb szerepeket pedig a brit film legkiválóbb színészei alakítják Colin Firth-től Tom Hardyn és Benedict Cumberbatch-en át John Hurtig és Toby Jonesig.

Az üldözött (2014)

Egy csúnyán megkínzott, félig csecsen, félig orosz fiatalember bukkan fel Hamburg iszlám közösségében, hogy édesapja sötét üzelmekkel szerzett vagyonát megkaparintsa. Természetesen ez nem kerüli el a német és amerikai hírszerző ügynökségek figyelmét sem. Megkezdődik a hajsza, miközben az idő egyre fogy, a tét pedig egyre nagyobb: vajon a titokzatos férfi meghurcolt áldozat, vagy rombolásra és pusztításra készülő szélsőséges?

Anton Corbijn Le Carré adaptációja önmagában is érdemes lenne a figyelemre, úgy meg pláne, hogy ez volt a zseniális Philip Seymour Hoffman utolsó szerepe.

Kémek hídja (2015)

1960. A hidegháború legfagyosabb évében a Szovjetunióban elfogják egy lelőtt U-2-es kémrepülőgép pilótáját. Gary Powers talán örökre fogoly marad. Kétévnyi hiábavaló próbálkozás után a CIA kiszemel egy ügyvédet (Tom Hanks), hogy szabadítsa ki a pilótát a vasfüggöny mögül. James Donovannek Berlinbe kell utaznia, hogy tárgyalásokat kezdjen az ellenséggel. De a CIA egészen másfajta feladatok elvégzésére is felkészíti őt.

Tom Hanks és Steven Spielberg negyedik közös munkája igen emlékezetesre sikeredett, nem kis részben a megtörtént eseményeken alapuló izgalmas sztorinak, a hangulatos berlini miliőnek és a show-t ellopó Mark Rylance-nek, aki a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart is megkapta.

+1 Top Secret

A legendás ZAZ-trió (Jim Abrahams, David Zucker, Jerry Zucker) vígjátékában az Elvis nyomdokaiban botladozó Nick Rivers (Val Kilmer) egyedülálló ajánlatot kap, az NDK-ba hívják koncertezni. Arra azonban nem számít, hogy egy piszkos politikai játék egyik bábuja lesz, és a vasfüggöny mögött világuralomra törő, vérgőzös nácikkal kerül szembe. De nem esik kétségbe, fölismerve a helyzetet, kiutat keres. Az elrabolt NSZK tudós kiszabadítására indul a szívszerelmével, a tudós lányával és a földalatti mozgalom képviselőjével.

Val Kilmer az élete alakítását nyújtja, a film pedig a mai napig az egyik legjobb kémfilmparódia, ráadásul Elvis Presley rock and roll musicaljeiből is hülyét csinál.

Elérhető: Apple TV

 

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu