...Másfajta egymásrautaltság fűzi össze Hollywood jó nevű két macsóját, Tommy Lee Jonest és Samuel L. Jacksont. A bevetés szabályai című filmben már orrba-szájba dolgozik a hollywoodi dramaturgia: pontos, pergő, hatásra kihegyezett történetmesélés, feszültség és késleltetett feloldás a még nagyobb feszültség érdekében, egyszóval abszolút profi munka. William Friedkin rendezőt A francia kapcsolat óta szeretjük, ki jobban, ki kevésbé (Élni és meghalni Los Angelesben, Ördögűző), itt teátrálisan buzgó, hazafias megindultsággal fűszerezi a biztos mesterségbeli tudást. Két tengerészgyalogos tiszt, egykor a vietnami bozótharcban edzett barát újabb kori katonai-morális megpróbáltatásait mondja el a film egy kitalált történetben, amelynek elemei azonban akár valóságosak is lehetnének. Egy közel-keleti amerikai követség védelmében vezényelt sortűz jogossága, illetve elítélendő hibája áll a középpontban, s az igazság kiderítésében méretik meg nemcsak a két katona barátsága, hanem tisztessége is. Nem beszélve a fejük felett hajszálon függő kemény ítéletről. Minden a helyén van a kellő feszültséghez a harci jelenetekben is, a bírósági procedúra menetében is, a nyomozás kiszámított ügyetlenségeiben is. Mint a katonai tárgyú amerikai filmekben mindig (ennyi fenntartás nélkül a javukra írandó), ezúttal is a felettesek (!) aljassága és gyávasága akadályozza az igazság napfényre derülését. De Hollywood szerencsés hely, az igazságra mindig fény derül. Kár, hogy öt perc múlva már el is felejtjük, miért volt a nagy drukk két órán át.
