Az ún. coming of age sztoriknak, azaz a felnövéstörténeteknek mindig meghatározó része a szüzesség elvesztése. Filmünkben sincs ez másképp, viszont némileg árnyalja a képet, hogy hőseink testi fogyatékos fiatalok.
Egy deréktól lefelé béna, egy teljesen vak és egy csak az ujját mozgatni tudó, tolószékes srác úgy dönt, hogy elszöknek a szülőktől, hogy egy bordélyházban veszítsék el végre az egyre inkább kínzó szüzességüket. Első blikkre ez akár egy alpári Farrelly-komédia is lehetne, ami lazán gúnyt űz minden társadalmi tabuból, de itt most nem erről van szó.
A Hasta la Vista! belga mozi, vagyis európai alkotás, európai érzékenységgel. A film nyitójelenetében két csodaszép, kocogó nő idomait figyelhetjük meg a tengerparton. A lányokat nézi valaki, és ahogy elmennek mellette, látják, hogy egy tolószékes fiú bámulta őket. Láthatóan undorodnak a gondolatától is, hogy egy ilyen figura megkívánhatta őket, pedig ha egy jóképű, egészséges csávó a tengerparton utánuk fordul, azt még talán bóknak is vették volna. Bármily furcsa, az emberek legnagyobb része képtelen elfogadni, hogy egy fogyatékos ember is érezhet szexuális vágyat, és neki ugyanúgy szüksége lehet az effajta gyengédségre, mint egy egészséges embertársának. A film bátran megmutatja mindezt, de közben nem akar sokkolni, pusztán csak teljes értékű emberként kezeli főhőseit. A főhősöket, akik a szüleiknek kiszolgáltatva élnek, és akik eltervezik, hogy egy bérelt autó és egy fizetett ápoló segítségével elutaznak egy speciális spanyol bordélyházba, ahol direkt a hozzájuk hasonló kuncsaftokra specializálódtak a lányok. A hosszú szervezést meggyorsítja, hogy az egyikük gyakorlatilag haldoklik, így fontos szempont, hogy még ő is átélhesse a barátaival ezt a nagy kalandot.
Aki a fenti sorokból netán valami rendkívül drámai alkotásra gondolna, nagyot téved. A film nem riad meg a komoly érzelmektől és a mondanivalótól, de alapjáraton egy életigenlő komédiáról van szó, melynek a humora sem mindennapi. Amikor a három srác úgy próbál lázadni ápolójuk ellen, hogy önállóan mennek a hotelbe aludni, vicces jelenetek egész sorában mutatják be a szerencsétlenkedéseiket, és az egymást folyton szívató humor is mindvégig jelen van a filmben.
A Hasta la Vista! képes az Amerikai pite-mozikra jellemző humort és élethelyzeteket valóságossá tenni, és hihetően és szórakoztatóan bemutatni azokat a problémákat, amikkel egy testi fogyatékosnak nap mint nap meg kell küzdenie. Geoffrey Enthoven rendező ráadásul azt is eléri, hogy főhőseire ne betegekként, hanem valódi személyiségekként gondoljunk. A film végére garantáljuk, hogy a három srácra nem a fogyatékossága, hanem az egyéb tulajdonságai alapján fogunk emlékezni, és ez nagy szó. A végkifejlet is pompás és felemelő, és a szüzességelvesztős téma ellenére a film egy percre sem válik közönségessé, sőt a végére biztosan rájövünk: ez a film valójában soha nem is a szüzesség elvesztéséről szólt.
Csodás kis mozi, ami 4/5 pontot és egy megtekintést mindenképp megér.
