Nagyon szomorú látni, hogy egy egykor úgy-ahogy tehetséges színész elindul lefelé a lejtőn. Pedig Nicolas Cage-t igazán lehetett szeretni a Veszett a világban, a Las Vegas, végállomásban vagy az Adaptációban, s bizony a kilencvenes években az akciósztár szerepe is jól állt neki.
Azóta még két 2005-ös film, Az időjós és a Fegyvernepper mutatott fel némi kivételes üdeséget, ám az igazán égő sorozat a Szellemlovassal, minden idők legrosszabb képregény-adaptációjával vette kezdetét. A Next és a Veszélyes Bangkok pedig lassan, de biztosan kezdte kijelölni Cage legújabbkori helyét: B-filmek a DVD-k megbízható polcain. Ha nem lenne a sikerese franchise A Nemzet aranya vélhetően már egy lyukast garast sem adnának érte.
És akkor most itt a Képlet, mely alkotás már-már tökélyre fejlesztette a plagizálást. Akár egy ügyes kvízt is ki lehetne írni a film kapcsán, hogy ki hány más műre talál utalást, fordulatot, karaktert, magyarán: hány dolgozatból ollóztak össze néhány szó megváltoztatásával egy másikat. És még a rossz előjelekkel sem törődtek: ha Jim Carrey-vel se jött be a számmisztikába oltott thriller, akkor miért lenne fenemód érdekes az ugyanabba fojtott világvége-film? S bár Cage még megbirkózik valahogy a fiát egyedül nevelő, az alkoholizmus szélén táncoló egyetemi tanár szerepével, ám a történetvezetés előrelátható sablonjai tekintetében már az első csillagászati előadáson gyanakodni kezdünk. Olyasmiket próbál ugyanis beleverni tanítványai fejébe a professzor igen komoly arccal, ami egy ötödikesnek sem okozna igazán gondot. Már ekkor biztosra vehető, hogy üzenetszinten hova próbálja belőni magát a Képlet: szép képek, banális mondandó. (Az viszont még itt sem sejthető, hogy a végkifejlet tekintetében még az igencsak kínosra sikeredett Indiana Jones 4.-et is überelni fogja animáció és green screen tekintetében. Hiába: minél monumentálisabb és felemelő valami a forgatókönyvben, annál gügyébben fest a vásznon.)
S hogy miért érdemes mégiscsak rászánni magunkat az Alex Proyas (A holló; Én, a robot) rendezte két órára? Hát a kivételesen valósághűre és hajmeresztően izgalmasra sikeredett akciójelenetek miatt. Mind a repülőgép becsapódása, mind az elszabadult metró taníthatóan hátborzongató percei úgy odaszögeznek a székhez, hogy még a pocorn is megáll a szánkban, a kóla pedig nem pezseg tovább. Nincs olyan akción nevelkedett, fanatikus rajongó, aki ne csettintene elégedetten. És szó, mi szó: a világvége képei sem rosszak. Mindössze a feszültségkeltésben marad mélyen az ígéret alatt a Képlet. Ugyanis már az első, ijesztően bámuló fehér hajú embernél nem lehet komolyan venni az alkotók igyekezetét (s bizony innen már minden számok nélkül is előre látható), mert úgy illan el belőlünk a félsz, mint romlott húsból az aroma. S bizony döbbenten jegyezzük fel magunkban, hogy ehhez képest a Terminátor 4. már egészen hamleti mélységekben motoz, pedig ott sem a forgatókönyv volt a legerősebb.
Amióta Bruce Willis szegre akasztotta az akciógúnyát azóta üres az emberiség megmentőjének trónja. A Képlet erre az igazi bizonyság. Pedig jól jött volna még Cage-nek valami a lassan beérő Nemzet aranya 3 előtt, hogy legalább hinni tudjuk: van még élet a halál után. Mert így nehéz lesz, nagyon nehéz...
