Nem értem. Tavaly, amikor nem a reklámfilm felől érkezett mester vezette a Filmszemlét, tele volt a város plakátokkal, és a legnehezebben befogadható művészfilmre is megtelt a Millenáris nagyterme. Most, hogy Herendi Gábor a főnök, alig lehet hallani felőle, és csak kétharmad ház volt még A nyomozó című film vetítésén is. Pedig szakmai körökben megelőzte a híre: "én már láttam, meglepetésszerűen ez lesz a legjobb film a szemlén..."
És valóban. Pedig, amikor az elején a kedves hölgy, aki mindig ugyanazt ismételgeti, mégsem képes bakik sora nélkül kikeveredni a szövegből, közölte, hogy 110 percig tart majd a film, féltem, hogy nem bírom addig. S úgy lett vége, hogy még néztem volna! S ha már nem lehetett, hát bravóztam a többiekkel, meg tapsoltam egyre intenzívebben, ahogy jöttek föl a színpadra a szereplők: Zágoni Zsolt, Kerekes Éva (sajnos Tóth Ildikó nem ért rá), főleg Rezes Judit és a hihetetlen figura: Anger Zsolt! Vastaps neki és az első filmes rendezőnek, Gigor Attilának.
Hát nehéz elképzelni, hogy valaki először rendez nagyjátékfilmet, és rögtön olyat, amelyben minden a helyén van. Nem szeretnék spoilerozás bűnébe esni, de annyit elárulhatok, munka közben figyelhetjük a kórboncnok főhőst, de előtte láthatjuk azt is, hogyan halt meg, aki éppen a kése alatt fekszik: kiesik az ablakon, amikor meg akarja igazítani a függönyt, ráesik a súlyzó az edzőteremben, részegen bemászik a farkasok közé az állatkertben, és "lekutyulimozza" őket... Látszólag semmi közük a főszálhoz, de ebben a filmben mindennek mindenhez van köze. A legfantasztikusabb jelenet, amikor a főhős képzeletében egyetemi nagyelőadóban gyűjti össze a film összes szereplőjét (még jegypénztárosok is ott vannak, akiknek nyilván nem lehetett dolguk a bűnügyben, igaz, megállapításaik mintegy a rendező ars poeticáját közvetítik!), és mint Agatha Christie nyomozói, levezeti velük együtt a logikai következtetéseket.
Nem folytatom. Tessék megnézni, önök sem fognak hinni a szemüknek. Kivéve azok, akik eddig is tudták, kicsoda Gigor Attila!
