– Hello Drew, itt Adam Sandler. – Hello, Adam, mizújs? – Azon filóztam, milyen jól mulattunk az 50 első randi forgatásán. – Jó szar film volt, de tényleg nagyon jól mulattunk. – Mit szólnál hozzá, ha megint összekavarnánk valamit? Afrika hogy hangzik? – Afrika? Akármiről is legyen szó, benne vagyok, Adam.
Valahogy így képzelem a Kavarás születésének körülményeit. Végy két összeszokott színészt, dobj rá egy focicsapatnyi gyereket, spékeld meg egy kis romantikával, végül fejeld meg egy-két viccnek szánt idiotizmussal, és máris megkaptad a nyár aktuális családi vígjátékát. Szerencsére Frank Coraci rendezőnek – akivel Sandler A vizesnyolcasban, a Távkapcsban és a Nászok ászában már együtt dolgozott – sem volt ellenére egy afrikai kiruccanás. A film természetesen teljességgel nélkülöz minden eredetiséget, de személy szerint én már azért is hálás vagyok, hogy az Adam Sandlernél megszokottnál egy leheletnyit kellemesebb volt a poénszint – és a premier előtti vetítés közönségének többé-kevésbé be is jött. Abban persze egy másodpercig sem lehetünk biztosak, hogy az emberek nem kínjukban röhögtek… Mi mindenesetre többször feszengtünk a gyenge poénok miatt, de ennek ellenére azt kell mondjam, nem volt befogadhatatlan az alkotás.
A történet szerint Jim (Adam Sandler) és Lauren (Drew Barrymore) egy félresikerült vakrandi után öles léptekkel halad a teljes utálat felé, amikor azon kapják magukat, hogy egy afrikai nyaraláson a nászutas lakosztályt kénytelenek megosztani – szám szerint öt gyerekükkel közösen. A szafarizás, az ejtőernyőzés és a páros masszázs végül persze meghozza gyümölcsét, és a két reménytelen egyedülálló szülő szép lassan összekavar a kölkök legnagyobb örömére. Azt hiszem, aki valaha is látott már Adam Sandler filmet/családi mozit/egzotikus környezetbe helyezett vígjátékot, annak az események folyásának egyetlen percéről sem lehet kétsége. Persze úgy sejtem, hogy aki kajálja ezt a műfajt, nem is vágyik semmi kiszámíthatatlanra, legyen meg a kívánt poén és kukorica mennyiség, és nem lesz semmi baj. És nincs is semmi baj. Harmatgyenge az egész, de nagyon megbízhatóan és egyszernézősen az. Azért van egy, jobban mondva két rendkívül szellemes poén a filmben, ami a zenei szerkesztő érdeme – ami engem illet, ezért már megérte megnézni a Kavarást.
