Kipufogók, pofonok és poénok

Az eltitkolt személyazonosság halálosan veszélyes. A tanúvédelemben résztvevő fiatalember és (eleinte) mit se tudó szerelme Los Angelesbe igyekszik, de szuperjárgányuk után robog a féltékeny ex-barát, az elárult bűntárs és a rendőrség. Az Üss vagy fuss esztelen hajszája, ha nem is újítja meg a road movie műfaját, de határozottan üdítő kikapcsolódás.

Öveket bekapcsolni, jó lesz!

Tíz-húsz év múlva a világ technikailag előrehaladottabb felén (harmadában) valószínűleg egészen más road movie-k születnek majd, az olyan (jellemzően: amerikai) izomautók, mint – mondjuk – Nicolas Cage Dodge-a Féktelen haragban, vagy az Odaát-béli Winchester fiúk (Jared Padalecki, Jensen Ackles) Chevrolet-ja helyét valamiféle szigorúan környezetbarát hibridjárművek veszik át. De addig még bőven élvezkedhetünk a sok lóerős hajtányok olajtól és káros kipufogógázoktól felhős, hörgős párharcain. Példának okáért itt van az Üss vagy fuss című opus, amiben domináns szerephez jutnak a klasszikus (és persze alaposan felturbózott) benzinfalók – mint amiképp a film a hagyományos road movie-k szellemiségéhez igazodik, azok paneljei mentén száguld előre. De a film sablonos építkezése tetszetős és szórakoztató, hasonlatos a tartalmától túlcsurgó hamburger – vagy magyar földön: a körömpörkölt – bűnös élvezetéhez.

[img id=410104 instance=1 align=left img]Összeszokott kettős

A bűnös élvezettel ellentétben az Üss vagy fuss önfeledt örömén semmi szégyellnivaló sincs. A nagyvásznon színészként a Minden kút Rómába vezet és a Zathura – Az űrfogócska című filmekből, a tévén a Vásott szülők szériából ismert Dax Shepard utazós-üldözős mozija forgatókönyvét jó, humoros – olykor a Ponyvaregény minőségét megütő – szövegekkel és remek karakterekkel töltötte meg. Produktumát fölfoghatjuk úgyis, hogy a műfaji klisék kényszere miatti gúzsbakötve-táncolását kellő ritmusérzékkel adja elő. Shepard két éve már megpróbálkozott a forgatókönyvírással és a társrendezéssel – direktori partnere akkor is, mint ahogy most is, barátja, David Palmer volt –, a Brother Justice című nagyjáték- és a Reunited című kisfilmje azonban nem aratott osztatlan sikert. A tanulópénz megfizetést követően azonban nem lehet elvitatni a második nekirugaszkodás, az Üss vagy fuss érdemeit.

Egyes, kettes, hármas – és a többiek

A békés kaliforniai kisvárosban boldogan turbékoló gerlepár, Annie és Charlie – a való életben is azok: Kristen Bell és Shepard – élete felbolydul, amikor a lány egy igen előnyös (egyetemi tanszékvezetői) álláshoz jut Los Angelesben. A szerelmetes fiú úgy dönt, hogy a hétszáz pacisra feljavított (1967-es Lincoln Continental) szuperverdáján "elröpíti" kedvesét új munkahelyére. A döntése megkérdőjelezhető – a későbbi bonyodalmak tükrében különösen –, Charlie Bronsont (aki nevét nem a híres színésztől, hanem egy bűnözőtől kölcsönözte) ugyanis valójában Yul Perkins-nek hívják (vicces kedvű apja adta e keresztnevet neki filmes kedvence, A hét mesterlövész kopasz sztárja, Yul Brynner tiszteletére), a tanúvédelmi program részese, miután tizenhárom bankrablásban vett részt, és feldobta társait. Magyarán: nem szabadna elhagyni a lakóhelyét. A krach – szó szerint – be is üt, mert miután az útra kelő páros beugrik Annie ex-fiújához, Gilhez (Michael Rosenbaum) a lány diplomájáért, a szakításon magát túltenni képtelen, gyanakvó Gil az interneten kideríti Charlie valódi személyazonosságát, és e-mailt is küld az egykori bűntársnak, Alex Dimitrinek (Bradley Cooper), miszerint mindent tud róluk. A kellemesnek ígérkező autóút innentől átcsap vad hajszába: Annie és Charlie nyomában száguld a lányra hajtó Gil, az eldugott zsákmányért és bosszúért lihegő Alex (és csapata) és a Charlie-t óvó, jóindulatú, de betegesen – és (ön-) veszélyesen – kétbalkezes rendőrbíró, Randy (Tom Arnold).

Bolondok és viccesek

Shepard és Palmer – akiknek filmjében a cimborák baráti szívességből jelképes összegért játszottak – a road movie-jukhoz tévészínészekből lett ismertségek (Bell: Veronica Mars, Hősök; Rosenbaum: Smallville), délutáni családi komédiások (Arnold: Karácsony nyomában, Cserecsapat), háttérbe húzódott/tolt nagy nevek (Beau Bridges: Azok a csodálatos Baker fiúk, Utódok) és kurrens sztárok (Cooper: Másnaposok 1-2., Csúcshatás) közül egyaránt válogattak. A mix meggyőző. Üdítő volt látni sárga, rastahajú gengszterként tombolni Coopert, Charlie szikár apjaként pofozkodni Bridges-t, vagy "csupasz pisztolyos" Leslie Nielsen-mód szerencsétlenkedni Arnoldot.

A filmben egyébként minden mellékszereplő életszerűen abnormális, hogy ne mondjuk: hülye, nem utolsó sorban a két ízben is villanásszerűen felbukkanó orgiázó nyugdíjasok.

Az egy fő jellemvonással leírható figurák (Charlie és Annie: szerelmes, Gil: féltékeny, Alex: dühödt, Randy: balfék) nagyot lendítenek a (fordulataiban is) kiszámítható történeten. A film kifejezett erősségei az érzékletesen prezentált autósüldözések és a vicces párbeszédek – aminek egyik emlékezetes példája a börtönben a hátsó bejáratán megerőszakolt Alex és Charlie dialógusa a történtekről (és az „elkövető” hovatartozásáról).
Az Üss vagy fuss kellemes meglepetést okoz, abszolút megéri a ráfordított perceket és forintokat.

Kinek ajánljuk?
- Szórakozásra vágyóknak.
- Izomautó-rajongóknak.
- Aki szereti a vicces párbeszédeket (és a zaftos káromkodásokat).

Kinek nem?
- A road movie-kat lejárt lemezeknek tartóknak.
- Aki Bradley Coopert csak szépfiúként szeretné látni.
- Aki a nagyköltségvetésben és a megasztárokban hisz.

7/10