Kovásztalan humor

"Az életem egy rossz zsidó viccé változott." – mondja találóan Ruben (Nicolas Maury), a film francia, zsidó, meleg postása. Nem sejtve, hogy szavai nemcsak a történet abszurd szituációit, hanem a film egészét is jellemezni fogják. Aligha lehetne ugyanis frappánsabb kritikával illetni Mikael Buch nagyjátékfilmjét, mint eme velős, tömör mondattal.

A magyar cím, mint oly sokszor, most is félrevezethet bennünket. Az eredeti műcím egyértelműen utal ugyanis a zsidó húsvétra, vagyis a pészachra, illetve egészen pontosan a pészach első napjára, ami az Egyiptomból való kivonulás ünnepe. A történet tehát kulturális, vallási és nemi kérdéseket is feszegethetne, jó esetben szarkasztikus, könnyed humorral, de a Szauna Párizsban – gyakran elrajzolt – karakterei bárgyú szövegeket és ügyetlen jeleneteket kaptak. Így még az olyan színészóriások jelenléte is elsikkad, mint az anyát alakító Carmen Maura. Bár a bonyodalmak franciásan pikírt hangulatban zajlanak, mégsem sikerül igazán szórakozni rajtuk.

Ruben Finnországban él émelyítő boldogságban barátjával, Teemuval (Jarkko Niemi). A szauna-kultúrát jött tanulmányozni, de végül szerelembe esett, és postásként már-már végleg letelepedni látszik. Kilométerekre a francia és zsidó családi szokásoktól, de leginkább elég messze a család tagjaitól. Egy meleg, napsütéses délután a viráglelkű Ruben ostoba félreértés áldozata lesz, egy hasonlóan ostoba és ügyetlen jelenetet követően. 200 ezer eurót szerez "apósától", amit Teemu félreért, és kamaszos sértődékenységgel véget vet a kapcsolatnak. Ruben hazarepül Párizsba, ahol csakhamar a család összes tagjáról kiderül, hogy nem normális.

A szinopszis ugyan eleve nem ad reményt mélyenszántó gondolatokra, de egy vígjáték felépítéséhez éppen elegendő elemet tartalmaz. A homoszexualitás, a zsidóság és a nemzeti különbségek még talán túl nagy falattá is váltak a rendező szájában, és ez okozta, hogy a kidolgozott forgatókönyv helyett csupán egy vicckönyvet kapunk. Hozzáteszem, én magam nem vagyok elég járatos a zsidó kulturális szokásokban, így biztosra veszem, hogy egy-két kétértelmű tréfa elkerülte a figyelmemet. Mégis úgy érzem legtöbbször a nyílt, egyértelmű poénok sem hatottak annyira, hogy megbocsássuk a főszereplő indokolatlan ripacskodásait és a cselekmény giccses túlkapásait. Ruben alakja klasszikus komikusokat idéz meg, de a karakter modorossága sokkal inkább idegesítő, mintsem humoros. Egy-egy igazán abszurd jelenettől talán elmosolyodunk, de végeredményben unalommal és érdektelenséggel telik el a a végtelennek tűnő másfél óra.