Idén kilenctagú zsűri ítéli oda a Cannes-i Filmfesztivál legrangosabb kitüntetéseit, köztük az Arany Pálmát, tagja között pedig ismert és kevésbé ismert rendezők, színészek és forgatókönyvíró-rendezők találhatók – divattervezőt most nem hívtak meg, mint két évvel ezelőtt Jean Paul Gaultier-t.
A Cannes-i versenyprogram három legrangosabb kitüntetése az Arany Pálma (Palme d’Or), a nagydíj (Grand prix) és a zsűri díja (Prix du Jury), amelyet általában egy egzotikusabb darab visz haza, de emellett a legjobb kisfilm is Arany Pálmát kap, valamint díjazzák a legjobb férfi és női főszereplőt, a legjobb rendezőt és a legjobb forgatókönyvírót is. Ezt a roppant megerőltető munkát idén a Jane Campion új-zélandi rendezőnő vezette, kilenctagú zsűri végzi el, amelynek összetétele egyrészt önmagában is sokat mond el a fesztiválról, másrészt bősz találgatásra késztet rengeteg filmes szakembert, kritikust és filmbarátot – minket is.
Kezdjük rögtön a zsűrielnökkel. Jane Campion – aki meglepően hasonlít a csimpánzszakértő Jabe Goodallra - eddig az egyetlen rendezőnő Cannes történetében, akit Arany Pálmával illettek, és aki a tavalyi elnök, Steven Spielberg után a fesztivál profiljának sokkal inkább megfelelő, komolyabb karakter. Campion gyönyörűen megkomponált, elsősorban tragikus női sorsokat feldolgozó filmjei (Zongoralecke, Fényes csillag) rendszerint gyönyörű természeti környezetben játszódnak, így sokan tippelnek arra, hogy hasonló alkotásé lesz a fődíj – ilyen a japán (Still the Water), az orosz (Leviathan), az olasz (Le meraviglie) és a mauritánia versenyfilm (Timbuktu) is, Tommy Lee Jones munkája, a The Homesman pedig egyszerre vonultatja fel a szép tájat és a keserű női sorsot is.
A zsűri összetételéről egyrészt azt mondhatjuk, hogy tagjai jórészt igen fiatalok, másrészt a legtöbben Európán kívülről érkeztek. Az öreg kontinenst egyedül Carole Bouquet francia színésznő és Nicolas Winding Refn dán rendező képviseli, a visszatérő vendégnek számító Sofia Coppola rendezőnő – aki hamarosan a kis hableány meséjének felnőtt verzióját készíti el - és Willem Dafoe amerikai, a már rendezőként is bizonyított Gael Garcia Bernal mexikói, a gyönyörű Leila Hatami iráni, a szintén lélegzetelállítóan szép Jeon Do-Yeon dél-koreai, Jia Zhangke rendező pedig kínai. Ha ezt vesszük alapul, akkor fiatal, Európán kívüli rendező filmje nyer majd – csakhogy a versenyprogramban zömmel olyan idősebb európai mesterek szerepelnek, mint Ken Loach, Jean-Luc Godard, vagy Mike Leigh. A mi tippünk a következő: a török Nuri Bilge Ceylan (Három majom, Éghajlatok) ugyan európainak számít, de filmje, a Winter Sleep az ország ázsiai részén, csodás tájon játszódik, van benne erős női főszereplő, a rendező pedig ugyan 1959-es születésű, de nagyon fiatalos külsejű. Ez látatlanban is megér egy Arany Pálmát!
Ami a hazai pályát illeti, a jelek szerint nem lejt. Ugyan három francia film is szerepel a versenyprogramban – és egy francia nyelvű belga (a Two days, One Night a Dardenne testvérektől), illetve a francia-kanadai Mommy Xavier Nolantól -, de a zsűriben csak egy hazai tag van, Carole Bouquet, és ő is „csak” színész(nő), akiknek rendszerint kevesebb beleszólásuk van a végeredménybe. Igaz, Sofia Coppola egy francia zenészhez, Thomas Mars-hoz ment hozzá, ezt talán számít. Persze, ami a finanszírozást illeti, valahol minden film francia, még Tommy Lee Jones westernje, a The Homesman is Luc Besson pénzéből készült.
