Ang Lee mindig is vonzódott két dologhoz: az emelkedettebb témákhoz és ezeknek az igazán látványos kivitelezéséhez, ezt tapasztalhattuk például a Tigris és Sárkányban és a Túl a barátásgonban. A Pi életében sem mondott le egyikről sem, sőt kimondottan jó ötvözetet sikerült alkotnia, olyan szuperprodukciót, ami a kisgyerekektől egészen öregkorig bárkit leköthet és elkápráztathat.
Piscine Patel, azaz Pi már gyerekkorától különc volt. Ideje nagy részét vagy az iskolában, vagy apja állatkertjében töltötte, mígnem rájött hogy hinni szeretne. Ráadásul nem csak egy hitet öltött magára, hanem egyszerre hármat, így ő lett talán az egyetlen hindu-keresztény-muszlim ember. Családjával együtt aztán Indiából Kanadába akarnak költözni a jobb megélhetés reményében, és egy japán teherhajóra szállva próbálják az állatokat magukkal vinni. Sajnos a hajó megadja magát egy hatalmas viharban, és hősünk egy mentőcsónakban köt ki egy hiéna, egy zebra és egy bengáli tigris, Richard Parker társaságában. Hamarosan azonban csak Richard Parker és Pi marad életben, és kezdetét veszi az irdatlan hosszú, összesen 227 napos tengeren hánykolódás és a túlélésért való küzdelem. Ennél többet mondani a történetről eléggé spoiler-gyanús lenne, szóval meg kell elégednetek ezzel…
Vagy elolvashatjátok (ha eddig még nem tettétek meg) Yann Martel azonos című sikerregényét, amihez Lee meglehetősen hű tudott maradni, és több neves rendező (pl. Jean-Pierre Jeunet) kudarca után végre gyönyörű film kerekedett belőle. – Ennél többet az adaptációról itt most nem is szólnék, hiszen az „előbb olvastad, mint láttad, vagy fordítva?” kérdés olyan befolyással van a nézőre, ami az objektivitást meglehetősen megnehezíti. – A gyönyörű jelző az imént nem volt túlzás… az Avatar óta először sikerült valóban 3D-s mozit készítenie valakinek. Az örök probléma, miszerint a 3D technika kimerül abban, hogy „az egyik fa mintha hátrébb lenne, mint a másik” végre átadja helyét az igazi lehetőségeknek. A közönség meg végre tényleg belefeledkezhet a csodálatba. Természetesen kellett ehhez a jó témaválasztás, hiszen mi más nyújthatna jobb alapanyagot, mint maga a természet. Azoknak tehát, akik képesek csak a látvány miatt moziba menni, feltétlenül megéri jegyet váltani a Pi életére.
Viszont azokról se feledkezzünk meg, akik nem feltétlenül a külcsín miatt néznének filmet. Akik szeretnek egy mozi után hosszasan elmélázni az élet apró – vagy nagyobb – kérdésein, nos, ők szintén jól járnak. Bár a film egy elég erős állítással nyit: „Mire a történetem végére érek, istenhívő lesz”, nem kell nagyon csalódni, ha a végül mégsem így alakul a dolog. A kijelentés nem pusztán merésznek, de egyenesen ijesztőnek is hathat, akár hithű keresztény, akár megrögzött ateista tévedt a moziba, azonban az ember hitvallása általában összetettebb, berögzültebb annál, hogy egy bő két órás film eltérítse, de próbálkozásnak nem rossz. A Pi élete pedig amúgy is annyi kis gondolatot hoz felszínre, hogy aki nem szeretne bármelyik istenről elmélkedni, az talál magának más morfondírozni valót.
Értékelés: 9/10
