Az utóbbi években tucat számra gyártott fantasy darabok sorába A hetedik fiú jól illeszkedik, felhasználja a műfaj szinte összes elemét, Jeff Bridges pedig a humorról is gondoskodik. Mindezek ellenére Sergei Bodrov legújabb alkotása hátralépésnek tekinthető a Mongolhoz képest, a klisék egymásra hajigálása a történet teljes kiszámíthatóságát eredményezi, így hiába a tehetséges színészek és a meggyőző látványvilág, a végeredmény középszerű és sekélyes.
A máig tartó fantasy hullámot sikertelenül meglovagoló képződmények leggyakoribb gyengéje a fáradságos, kínos igyekezet, amellyel a már jól bevált módszerekhez ragaszkodnak, mindenfajta kreativitás mellőzésével. A hetedik fiú esetében ez a történet könyvhű adaptálásán kérhető számon, hiszen a nem túl szerencsés alapanyag önmagában még nem jelent hasonló filmváltozatot is, számomra elegendő csak a Jurassic Park, a Forrest Gump vagy a Keresztapa esetében, a hozott anyagot messze túlszárnyaló adaptációkra gondolni.
A hozott anyag jelen esetben a 13 részes dark fantasy könyvsorozat, a Wardstone krónikák első része, A szellem inasa, amelynek már alaptörténete sem teljesen koherens. A filmváltozat trailere ugyanezt előlegezte meg, így habár én bizakodtam, az eredmény nem meglepő. A tanító, Gregory Mester (Jeff Bridges), a Sólyom Lovagrend utolsó tagja, aki sok-sok évvel ezelőtt beleszeretett egy boszorkányba, Malkin anyába (Julianne Moore), de a boszorkány féltékenységében gonosszá vált, így a lovag tömlöcbe zárta. Ekkor érkezünk a jelenbe, amikor Malkin anya kiszabadul és a következő teliholdkor készül beteljesíteni bosszúját. A lovag sem rest, megtalálja eddigi legreménytelibb inasát egy eldugott völgyben, Tom Ward (Ben Barnes) személyében, aki Pán Péterként éldegélt Sohaországában, amíg ki nem derült, hogy ő a hetedik fiú hetedik fia, mellesleg félig boszorkány.
„a katalógusszerű filmek gyorstalpalóként szolgálnak a műfajt illetően”
Itt el is jutottunk a Harry Potter, illetve az összes szuperhős film kezdő epizódjához, ahol is kiderül, a főhős különleges tulajdonságokkal rendelkezik, majd következhet a fordulatokat fordulatokra halmozó izgalmas és kiszámíthatatlan utazás, ahol a főhős végül győzedelmeskedik. A hetedik fiú azonban a fordulatokat mintha szándékosan elsikkasztaná. Vannak jól kitalált motívumok a filmben, még ha kicsit elhasználtak is, mint a tiltott szerelem az ifjú segéd és a boszorkánylány között vagy a védelmező medál. A főgonosz Malkin anya által összeverbuvált boszorkánysereg tagjainak megformálása azonban kifejezetten jól sikerültnek tekinthető. Szuperképességük, hogy saját stílusokhoz jól illeszkedő állatok és lények alakváltozatait képesek magukra ölteni, így láthatunk Gregory Mesterrel farkasszemet néző sárkányt, gepárdnőt, de medvét is.
Sajnos a főbb karakterek ennél jóval kidolgozatlanabbak és silányabbak, hiába A nagy Lebowskiban összeszokott Jeff Bridges–Julianne Moore páros rutinos alakítása, illetve Ben Barnes A Narnia krónikáiban Caspian hercegként gyűjtött tapasztalata, a rossz forgatókönyvet és színészvezetést ők sem tudták elfeledtetni. Jeff Bridges iszákos, nem törődöm Dude szerepéből hirtelen A félszeműből ismert Cogburnre vált és könyörtelenül öldösni kezdi a világuralomra törő boszorkányok hadát.
A forgatókönyv színvonalát jelzik az agyzsibbasztó párbeszédek, vagy Tom anyjának útravaló bátorító monológja, olyan gyöngyszemekkel, mint „Minden, ami kell, itt van benned” vagy „Ne legyen benned félelem, csak bátorság”.
A filmszöveg a legtöbb helyen olyan gyatra, hogy egyes részei akár szállóigévé is válhatnának, akárcsak a legegyszerűbb és legrosszabb reggeli rádióműsorból véletlenül elcsípett dallamok, amelyek egész nap a fejünkben járnak. Ezzel ellentétben a filmzene szinte említésre sem méltó. Egyes elemei, grandiózus, nagy zenekari hangulatfestő részei az ismerősség érzését kelheti bennünk, olyannyira, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk később felidézni őket, egyszerűen túl sok mindenre hasonlítanak, ezért leginkább semmilyenek.
Azt gondolom, a lehetőség mindenképp ott volt az alapanyagban, azonban ahelyett, hogy a rendező egy-két motívumot kiválasztva, a karaktereket árnyalva, motivációkat megnevezve (miért is a hetedik fiú hetedik fia, aki különleges?) önálló történetet alkotott volna, egymás mellé sorakoztatott mindent és mindenkit, szinte táblázatba rendezve a hasonló típusú történetek motívumait és szereplőit. Egy délutáni televíziós kalandfilm-sorozat esetében ez nem is lenne felróható, azonban egy nagyköltségvetésű, szélesvászonra szánt filmnél, annál inkább. Habár személy szerint én egy televíziós sorozat epizódját is szívesebben nézem moziban, mint otthon a képernyőn, így a magam részéről mindezek ellenére bevallom azért élveztem egy egészen kicsit…
