A Nyitott Műhelyben októbertől, minden hónapban egy alkalommal Kornis Mihály kortárs magyar költők verseit olvassa fel, adja elő. Az íróval az ötletről és az estek dramaturgiájáról Jánossy Lajos beszélgetett.
[img id=426964 instance=1 align=left img]Valamikor tavasszal, egy a Hol voltam, hol nem voltamról szóló Előhívás-beszélgetés alkalmával jelezted, hogy a kortárs költészettel megint dolgod van, de nem csupán olvasóként, hanem "hangzó" anyagot szeretnél belőle - havonta egyszer a Nyitott Műhelyben olvasnál fel, szívesebben mondom: adnál elő magyar költők verseiből. Ha jól emlékszem, Petrit és Tandorit biztosan említetted. Milyen irányból érkezett és érett aztán meg a gondolat?
Kornis Mihály: Úgy kezdődött, hogy új magyar verseket olvastam, például Ferencz Győzőtől, Borbély Szilárdtól, és arra gondoltam, hogy ezeket a műveket sokkal több embernek kellene ismernie. Rászorulunk a magyar líra vigasztalására. Orbán Ottó, Petri, Borbély, Tandori, Ferencz, Rakovszky, Takács Zsuzsa. Kemény Pista, Tóth Kriszta, Várady Szabolcs... Sorolhatnám a neveket vég nélkül.
Nagy magyar költészet ma is van, de az újabb életművek még nem azt a helyet foglalják el a szélesebb olvasóközönség értékrendszerében, mint ifjúságomban Nagy László vagy Pilinszky költészete, a háború előtt Babitsé, Kosztolányié… Az enyémben azonban már ott vannak.
Kedvet érzek hozzá, hogy kortárs magyar költők verseit mondjam. Idősebb és fiatalabb, illetve nemrégiben elhunyt költőktől olvasok fel. Ünnepélyes nyitányaként a sorozatnak Petri Györgynek szentelek egy estét, mivel ő személyesen is döntő hatással volt a pályámra.
Hogyan képzeljük? Azon túl, hogy végre ismét live-Kornist élvezhetünk, mi várható? Személyes verstörténelem, spontán asszociációk, a mai érvényesség kérdései? És mekkora szerepet szánsz a közönségnek?
KM: Én csak verset mondok. Nem tervezek többet. Puritán dologra készülök. Megemlékezéseket tervezek, vagy a hálistennek még köztünk tartózkodó, élő költőnek a műveivel ünneplését, s utána hazamegyek. A címeket is elhagyom, csak mondom a szívemnek kedves verseket. De az est előtt egy-két nappal, ide a Literának, azért elküldöm a részletes programot, ezt a címlistát kifüggesztem a Nyitott Műhely falára is, előadás előtt. A közönséggel nektek volna érdemes beszélgetni, ha akartok, a művekről és a költőkről.
Mennyire a költészet határozottan mérséklődő reputációja motiválta az elképzelésed, és mennyire a közismerten lüktető színészi véna diktált?
KM: Nem színész vagyok én, nem is akként adok tehát elő, hanem mint egy író. Az egészen más dolog. Mint a magam dolgait szoktam: felolvasok. Lélekidézést szeretnék, gyertyaállítást. Nem én beszélek, hanem a költő. Mit jelent számomra a költészete - azzal közlöm, hogy elmondom a versét. Annál pontosabban nem tudom kifejezni magam.
A Nyitott Műhelyre esett a választásod, nyilván nem véletlenül; szinte az egyetlen (most a Pepita Oféliával már ketten vannak!), amelyben a művészet tényleges otthonra lelt. Neked is fura ilyen szempontból a város: hogy mennyit kell gondolkodni, hol legyen a foglalata egy kulturális eseménynek; aztán kikötünk a Nyitottnál?
KM: Ez az első kultúrotthon, ahol jól érzem magam. Itt mindenkinek örülnek, mintha egyszerre lennék otthon, mégis vendégségben. Szerintem jó kis hely. Príma hely.
Személyesen mit vársz ettől a sorozattól?
KM: Örömet. Továbbá elviszem a kis diktafonomat, és fölveszem magamnak. Már régóta annak a pakknak az összeállításán dolgozom, amit magam után hagynék. Tulajdonképpen mindent azért írtam. Most még elmondom, rögzítem, hogy kiket és hogyan szerettem én a kortárs költészetben.
Fotó: Szebeni András
Kornis Mihályról még a Literán:
Kornis Mihály brüsszeli beszéde
Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam
