Szép Ernő Lila ákác című drámája félúton van Molnár Ferenc Liliomának nyelvtelensége és a külváros egzotikuma, illetve a Boldogtalanok nyers reménytelensége között. A szerelmes história két részben egyszerű történet. Tóth Manci (Tornyi Ildikó) varronessz és Csacsinszky Pali (Telekes Péter) bankonc szerelmesek is egymásba, meg nem is, együtt is vannak, meg nem is. Az okos lány - ha már ezzel a népmesei fordulattal éltünk - butának mutatja magát, jóllehet nem az, és szerelmes a fiúba. A fiú okosnak tartja magát, kevés alappal, és nem veszi észre a lányt. Ugyanis az igazi asszonyba, Bizonyosnéba szerelmes (Igó Éva), mert ez a nő akkor is kell a szépreményű fiatalembernek, ha sohasem olvasta az Érzelmek iskoláját. Igaz, valószínűleg mást se.
Amikor mégis rájön, milyen sokat jelent neki Manci, rendes férfi módjára a szerelem kényelmes felét választja. Elvégre mégse vehet feleségül egy tisztességes ember egy orfeumi táncosnőt! Ám az is igaz, amikor a lány elutazik a távoli Oroszországba, hogy vengerkaként építse az országimázst, Csacsinszky összeomlik.
Szép Ernő darabja a kor kispolgári sztereotípiáiból építkezik. Kisszerű szereplők kisszerű végzete. Ám azt is megmutatja, hogy e kisszerűség mögött is elér minket a bánat. Milyen szomorúan élnek önök, mondta erre egy orosz pályatárs. Szép Ernő nem szenveleg: egy percig nem hagy kétséget afelől, hogy világa szerethető ugyan, de üres.
A darab végén nem pusztán dramaturgiai okokból jelenik meg Angelusz. Az egykori nőimitátorból lányközvetítővé szelídült artistaügynök az egyik legfontosabb figura, s Vallai Péter remek alakítása valóban ördögivé teszi ezt a még csak nem is bukott angyalt.
Forgács Péter rendezése visszafogott, nem akar többet a darabtól, mint ami benne van, azt viszont kihozza belőle. Füzér Anni színpadképének döntött terei viszont felmutatnak valamit abból, mit takar el az édes-bús századelő.
