Napjainkban Molnár Ferenc kitör a tisztes mesterember kategóriájából. Ha az ars poetica kifejezésben egy szó jelöli a művészetet és a mesterségbeli tudást, akkor csak ott dehonesztáló iparosnak lenni, ahol a művészet pátosza felment a szakma ismerete alól.
A Bárkában Telihay Péter rendezésében a Liliom a mi korunkhoz tartozik: a darab végén a liget vagánya 2006-ban, tizennyolc év után tér vissza a lányához, így a tulajdonképpeni cselekmény a nyolcvanas évek végén zajlik. Erre utalnak a korabeli ruhák (a jelmezek Zeke Editet dicsérik) és a korszak felfordult világa is: Muskátné (Varjú Olga) vállalkozólookja és a cselédlányok rikító butikeleganciája is. A második rész elején a bűnözőnek is balek Liliom a nézők között próbálja rablással megszerezni azt a pénzt, amit már elkártyázott. Liliom öngyilkos lesz, korunk hőse, Ficsur (Ollé Erik) viszont meglép.
A szereplők megjelenítése, öltözködésük, suta szerelmük és erkölcstelennek tűnő erkölcseik még akkor sem szórakoztatók, ha nevetni lehet rajtuk. És az a nyelv - illetve nyelvtelenség -, amiben mindez megjelenik, a mindennapok reménytelensége, mindennapjaink szokásos reménytelensége.
Telihay rendezése alapjaiban korrekt Liliom-előadást eredményezett, a két főszereplő, Mezei Kinga és Széles László jól játszik, és ki kell emelni Mari szerepében Szorcsik Krisztát. Menczel Róbert kifejező díszlete ipari belső tér, csenevész ringlispíllóval és kopott városi paddal. Lajkó Félix zenéje jól illeszkedik az előadáshoz. Ám Liliom halála után következik a Molnár-darab legproblematikusabb jelenete, s ez alól ez a Bárka-előadás sem kivétel. A gyerekek szerepeltetése kissé komolytalanná teszi ezt a részt, pedig itt válik egyértelművé, hogy Liliom világában a szeretet, a megbocsátás nem létező fogalmak - hiszen ott semmilyen fogalom sem létezik. Ezt nem sikerült felmutatni, s az e világi rendőrségi jelenet sem sikerült. A híres "te csak aludjál, Liliom" monológ áthelyezése a darab végére viszont jó döntésnek bizonyult.
