Liza és a többi rókatündér - Egy kitsune a képernyőn

A napokban debütált a televízióban Ujj Mészáros Károly romantikus vígjátéka, amelynek itthoni és nemzetközi sikereiről azok is biztosan értesültek, akik még nem látták. A Liza, a rókatündér című, horrorparódiával beoltott, bájosan abszurd filmet az HBO vetíti, ideje hát megvizsgálni, hogy a hazai tévénéző és az ázsiai lény mely művekben futhatott még össze.

A kitsune (kicune) alapvetően egy átlagos japán szó egy átlagos állatra, emellett azonban egy olyan - kínai eredetű - mitikus teremtményt is takar, amelyet magyarul leginkább a rókaszellem, rókadémon vagy - különösen Liza óta - rókatündér kifejezéssel jelölünk. E sajátos entitás megjelenési formáiból, valamint a hozzá kötődő mesevariációkból több létezik, mint ahány ravaszdifajtát ismerünk, mely sokszínűséget a film- és sorozatkészítők sem hagyták kiaknázatlanul.

Lévén a japán kultúra szerves része, alakja, illetve az általa ihletett karakterek számos animében felbukkantak, köztük a honi csatornákon is bemutatott Digimon és Pokémon egy-egy figurájaként is. A műfaj hazai szakértői bizonyára további észlelésekről is be tudnának számolni, a távol-keleti mozi iránt érdeklődők pedig a kitsune kínai (huli jing) és koreai (kumiho) rokonaival is kapcsolatba kerülhettek (A Chinese Ghost Story, The Fox With Nine Tails, My Girlfriend is a Nine Tailed Fox).

Utóbbi filmeket nálunk nem játszották, Akira Kurosawa rendezéseivel viszont szerencsére más a helyzet. A művész Álmok című munkájának boldogtalan kisfiúja egy kitsune-menyegzőt (a felületes szemlélő számára extravagáns öltözetű, maszkos emberek komótos vonulását) zavar meg, a Káoszban pedig a gyilkos kedvű Kaede asszonyt hülyíti a sógornő likvidálására utasított Kurogane, amikor Sue feje helyett egy rókaszoborét teszi elé. A férfi ártatlan arccal bizonygatja bedühödött megbízójának, hogy a célpont átváltozott, ami nem fura, mert a környék tele ilyen szellemekkel, akik magukat embernek álcázva uralkodókat tesznek tönkre és ezreket küldenek halálba. Majd mint aki jól végezte dolgát, visszavedlenek kilencfarkú fehér rókává. Mi ebben a hihetetlen?

Az amerikai kultúrába kevésbé mély darabokon keresztül szivárgott be a legenda, itt van például az Odaát. A misztikus széria hetedik évadában felbukkan Sam Winchester (Jared Padalecki) beteljesületlen ifjúkori szerelmének tárgya, Amy Pond (Jewel Staite), aki agyalapi mirigyeket távolít el, szike helyett hosszú karmokkal. Bár a karaktert kitsuneként emlegetik, rókajellege nincs, inkább a vámpír és a farkasember közti átmenetnek tűnik. Rejtett farkainak számáról és egyéb tulajdonságairól nem esik szó, ezért nehéz megállapítani, hogy mi is az elnevezés értelme. Talán csak annyi, hogy a kíváncsi természetűek rákeressenek.

A Teen Wolf - Farkasbőrben már egy autentikusabb megközelítést képvisel Kira Yukimura (Arden Cho) és édesanyja, Noshiko alakjával, az eredeti történetek jó néhány elemét hasznosítva. Kiderül többek között, hogy egyes rókatündérek képesek tüzet gerjeszteni, jó sokáig élnek, és bár Kirának egy farka sincs, a 900 éves mamának bizony megvolt mind a kilenc. A show alkotói egyebek mellett a lángoló rókát formázó aurával gazdagították a mitológiát, továbbá elhozták nekünk a gonosz démont, a nogitsunét is.

Az ötletekben tobzódó Liza, a rókatündér szintén a jelenség pusztító oldalát villantja fel, komoly fejfájást okozva címszereplőjének. Balsai Mónika remek alakításával kétségkívül amerikai kolléganői fölé emelkedik, de az összképre is igen büszkék lehetünk.