Döbbenet, hogy a Péntek Barcelonábant nem egy nő rendezte. Nem mintha rózsaszín lenne, sőt, időnként talán túlságosan is realista, hanem mert szinte sebészi pontossággal úgy mutatja be férfi hőseit, amilyennek mi, nők látjuk a körülöttünk élő pasikat: önsorsrontó barmoknak.
A film rendezője, Cesc Gay nem lehet átlagos férfi; hogy lélekbúvár, meleg vagy csak nő volt előző életében, teljesen mindegy, azon a tényen nem változtat, hogy olyan öntudattal rendelkezik, amit csak ritkán látunk az erősebbik nem esetében. A Péntek Barcelonában tipikus, ezerszer megélt helyzeteket boncolgat, méghozzá olyan távolságokból, ahonnan az ember könnyedén ráeszmélhet saját életére – már ha nő… Mielőtt azonban azt hinné az olvasó, hogy a szerzőből szól a keserűség, jobb tisztázni, hogy bizony a rendező nem fest éppen hízelgő képet nemtársairól.
Az egyetlen nap alatt játszódó szkeccsfilmben nyolc férfi történetébe nyerünk bepillantást, a forgatókönyvet is (Tomás Aragay-jel közösen) jegyző Gay tipikus figurákat vonultat fel: a visszakúszni vágyó, de hoppon maradt férjet, a feleségről egyezkedő házastársat, a szeretőt, az elvált férfit, az impotenciazavarost, a pánikrohamost, és a többit. A karakterek tökéletesen megrajzoltak – a színészek pedig mesterien hozzák őket.
A Péntek Barcelonában azonban ennek ellenére nem jó film. Hogy mi lehet az oka? Talán a low budget. Olyan mintha a szerzők fiókjában ott lapult volna néhány régen dédelgetett jellem, néhány más filmből kimaradt mellékszereplő, akiket szerettek volna végre vászonhoz juttatni – összedobták, ami az előző forgatásból megmaradt, minimalista terekbe helyezték szereplőiket, és máris készen volt a film. Pár tudom, hogy a filmesek gyakran büntetésként élik meg, hogy kisfilmet forgassanak egész estés mozi helyett, most mégis sokkal szerencsésebb lett volna az összefűzött jelenetek sora helyett kerek kis egészeket készíteni – 95 perc ugyanis definitíve túl sok lépcsőházi beszélgetésekhez. Bár sok benne az érdekes pillanat, nem egyszer ül a humor is, mégis időről-időre lankad a néző figyelme. Közhellyel élve a kevesebb megint több lehetett volna – még akkor is, ha a Péntek Barcelonában e formájában is sok tekintetben megszívlelendő gondolatokat hordoz.
Értékelés: 6/10
