A Las Bandidas nem titkolja, hogy a két főszereplő latin színésznő felpolcolt kebleire épül, amit egy kedvesen együgyű történet tesz mozifilmmé. Mivel a vadnyugaton vagyunk, a női banditák lovagolnak is, azt pedig a Baywatch óta tudjuk, hogy a mozgásban lévő női mellekkel mellényúlni nem lehet.
A forgatókönyvet jegyző Luc Besson persze jó lázadó nőkben, a Metróban Isabelle Adjanit ültette estélyiben és punkséróban a burzsujok asztalához, aztán a Leon a profiban a tizenkét éves Natalie Portmanból faragott kiskorú prostituálnak tűnő bérgyilkostanoncot, egykori barátnőjéből, Anne Parillaud-ból kihozta Nikitát, a kemény bérgyilkosnőt, és - ha már exbarátnőknél tartunk - Milla Jovovich-csal Ötödik elemként védette meg a világot.
A Las Bandidas nagymellű, mexikói banditaleányainak az amerikaiakkal gyűlik meg a baja. Egy Tyler Jackson nevű üzletember felvásárolja a mexikóiak földjeit. A Dwight Yoakam által játszott romlott figura viszont nem ijesztőbb, mint a szétesőben lévő Antal Imre. A csajok persze kiszagolják, hogy a felvásárolt földek a tervezett vasút nyomvonalán fekszenek.
A kesztyűt viszont csak akkor veszik fel a betolakodókkal, mikor a Salma Hayek által játszott vadnyugati kisasszony banktulajdonos apja gyanús körülmények között elhalálozik, Penélope Cruz farmer apjának pedig egy peso és egy golyó fejében megveszi a földjét a gonosz Tyler Jackson.
Ekkor összefog a két nőstényördög, a lecsúszott és a paraszt, hogy kirabolják a bankokat és visszavásárolják a mexikóiak földjét. Bár a teljes összecsiszolódás előtt még nagylelkűen odavetnek a közönségnek egy csajos verekedést hajtépéssel, harapdálással és vizespóló versenybe illő látvánnyal.
Két bankrablás között sírni tudnának egy manikűrért, de becsülettel végzik a dolgukat. Mesterük a vén bankrabló, akinek harminchét gyilkosság volt a számláján, mikor utoljára gyónt. Az utolsó nagy fogásba a banditáknak viszont beletörik a bicskájuk, és máris egy Policia feliratú lovasszakéren döcögnek a bitófa felé. Mexikó hálás népe persze kiszabadítja őket, kár is lenne két ilyen jó bőrért.
A Las Banidas legalább annyira egyenes, mit egy pornófilm, és a fonott copfos Penélope Cruz legalább olyan közönségesen néz ki benne, mit egy német tehenészlány, de meglepetést a filmtől csak tizenhárom éves kor alatt várjunk. A két színésznő, Salma Hayek és Penelope Cruz tényleg baromi helyesek együtt, és ha úgy érezték, hogy kétszer kettő latinos szempár és dülledt csöcs elég egy filmre, akkor ebben a tudatban üljünk be a moziba, és érjük be ennyivel.