Ismét rá vagyunk szedve, be vagyunk palizva, át vagyunk verve. Ismét el vagyunk varázsolva-kápráztatva-ragadtatva. A kettő együtt, egy időben, száznegyven percen át. David Lynch a Mulholland Drive-val megismétli azt a varázslatot, amellyel utoljára a Twin Peaksben hódította meg a nézőjét. A fenyegető rejtelmek és a mosolyogni való blöffök zseniális mestere ismét egy olyan filmet tett elénk, amely megbabonáz a képzelet féktelenségével és az elbizonytalanítás merész trükkjeivel. Vagy eltaszít, ugyanezekkel. Ez utóbbi egyszerű eset, aki nem szereti Lynchet, nem nézi. Aki szereti, az már tudja, hogy Lynchcsel egy dolgot nem szabad. Nekiállni magyarázni. Kihámozni a történetet. Megfejteni a minden szereplőjében, minden fordulatában, minden képében (tárgyában, gesztusában, mondatában) ott ólálkodó rejtélyt, a megbúvó mögöttes jelentéseket, a mindent átszövő misztikus atmoszférát, a zavarba ejtő, furcsa tréfákat és a szorongatóan kiszámíthatatlan veszélyt. Meg azt, hogy hol végződik a valóság és hol kezdődik az álom, mikor következik be a személyiség átcserélődése valaki mássá, mikor borul fel az addig kitapinthatónak vélt egész kapcsolatrendszer szereplők és történések között.
A Mulholland Drive a Hollywood felett, a hegyekben vezető autóút, itt szenved balesetet a szépséges, fekete lány, aki elveszti az emlékezetét, és ezzel a valódi személyiségét is, de azt azonnal megérti, hogy valakik üldözik és meg akarják ölni. A véletlen hozza össze a kedves, szőke Bettyvel, aki filmkarrierről álmodozik, és a meghallgatásra készülve újdonsült ismerősével nekiindul, hogy együtt kinyomozzák az elvesztett személyiség titkát. Vegyük úgy, hogy ez az alapállás, ahonnan a szerteágazó szálak elvezetnek a filmvilág jelentéktelenjeihez meg az alvilág nagymoguljaihoz, az álomgyárosokhoz és a bérgyilkosokhoz egyaránt. Vegyük úgy, mert később kétségeink támadhatnak, hogy valójában ez az az álom, amiben a furcsa felébredés után minden átrendeződik, a játék a titokkal komor lesz és fenyegető. És persze kérdés, hogy tényleg felébredés-e, ami bekövetkezik, vagy egy másik történet indul az előzőekbe visszanyúló múlt töredékeiből.
Mindegy is. A megfejthetetlensége (és az értelmetlensége) miatt lenyűgöző élmény Lynch különálló világában időzni.
