Magányos harcosok klubja

Nehezen emészthető című filmet kicsit nehezen kezdünk nézegetni. Főleg, ha tudjuk, ma már több programunk nem nagyon lesz - lévén a mozi 2,5 óra. Egy gengszterfilm pedig másképp nem megy. Sok perc, sok lövöldözés, sok izgalom, sok jó színész. Sok élmény. Végre egy igazi gengszterfilm.

Ridley Scottnak nem az első filmje, de reméljük nem is az utolsó, amelyben Russel Crowe-t veszi maga mellé. Russel Crowe-t régóta szeretem vásznon látni, főleg amióta csodálatos elmebajával együtt alakította prof. Dr. John Nasht, a matematikust, noha az éppen nem Scott filmje. Jelen esetben a jó zsaru szerepére szánta el magát, aki szembeszáll a földből kinövő drogmaffiával. Történetünkben ugyanis, amely igaz gyökerekkel rendelkezik, a még ma is élő Frank Lucasról (Denzel Washington) szól, aki a film elején még csak a nagy és híres gengszter, Bumpy sofőrje volt, majd főnöke halála után ? kihasználva a vietnami háború miatt keletkező nagy forgalmat ? éveken át csempészte be a tiszta heroint, mázsaszámra. Úgy, hogy közben se a maffia, se a rendőrség nem ismerte őt. Ergo pilanatok alatt beterítette New Yorkot, s még gyorsabban meggazdagodott. A tény szemmel láthatóan nem zavarta a rendőrséget, ameddig csurran-csöppen, nem is csoda. Kivéve az egyszem Richie Robertset. Kettejük párharca a film.

Elmúlt soraimhoz képest a film is elég kuszán és tekervényesen indul. Egyszerre zúdul ránk túl sok szál a sztoriból, mindent meg akarnak értetni velünk a korabeli politikából, kapunk egy kis rendőrsztorit, egy kis Vietnamot, egy kis drogtörténetet, fekete szociót, mindent. Nem is bírjuk. De Frank Lucas gazdagodásával tisztul a kép is. A kezdetben nehezen követhető, túl sokat akaró film a közepére kitisztul, marad az izgalom, kezd fokozódni a helyzet. A film azonban nem intézhető el mégse egy "a jó elnyeri méltó büntetését" legyintéssel, hiszen a feddhetetlen rendőr is esendő, és Frank minden durvasága és bűnözése ellenére is szerethető. Ráadásul gyakran még igaza is van. Egy szereplőt nem értünk: a new jersey-i kapitányt, Trupót (Josh Brolin). Illetve dehogynem értjük, a rövidebb utat választja. A kenőpénz útját.

Tulajdonképpen jó film az Amerikai gengszter ? leszámítva néhány már említett és még nem említett idegesítő tulajdonságot. Az Újvilágban például kifejezetten szeretik. Ez a film hozta a legtöbbet a konyhára tavaly, és ezt a filmet emelték a netezők minden idők 159. legjobb mozijává. Jó rendezés, jó főszereplő, három Golden Globe jelölés. Gengszterfilmek mindig is voltak és lesznek. A gengszterfilmek pedig mindig is többet adtak és adnak, mint bármely más akciófilm. Ez az egyetlen esélye a túlélésre ennek a darabnak is.