"Nem időszerű"

Mikor e sorok íródnak, a film már kint van az angol mozikban, a nép kajálja, a kritikusok fanyalognak. Maga, a jelenlegi miniszterelnök is megszólalt ez ügyben, véleménye szerint a film bemutatása "nem időszerű", valamint hogy nem Margaret Thatcher politikusi nagyságára, hanem időskori demenciájára koncentrál… Nem hiszem, hogy bárhol a világon politikusoknak kellene művészeti alkotásokat (tekintsük e filmet is ennek) véleményezniük, bár magánvéleménye mindenkinek lehet. Az enyém az időszerűség kérdésében annyi, hogy nem szerencsés még élő személyt alapvetően fikciós műfajú játékfilmben megörökíteni, legyen az a huszadik századi történelem egyik jelentős figurája, vagy Kis Jancsi a sarki vegyesboltból. A tényeket elvitatni úgysem lehet, minden más pedig a szubjektív megközelítés témakörébe tartozik. Thatcher első női miniszterelnöke volt Nagy-Britanniának, ráadásul a konzervatívok színeiben, ami tekintve az angolok hagyományokhoz való görcsös ragaszkodását nem más, mint a demokrácia himnikus dicsérete. Konzervatívként viszont nem véletlenül érdemelte ki (amúgy az oroszoktól kapott, de büszkén vállalt) Vaslady gúnynevet. Vaskézzel és vasakarattal haladt az általa üdvözítőnek tartott politikai úton, lépte nyomán ipar serkent, háborút győzött, kommunizmus dőlt, viszont terroristák bombái robbantak, nőtt a társadalmi szakadék, komplett rétegek szakadtak le a szegénységbe, és lassan saját támogatói is megelégelték az állandó "csicskáztatást", ahogyan az ellenzékeik becézték kormányzati stílusát. Lady Thatcher azonban jelenleg 86 éves, és köszöni, jól van. Bár e korban nyilvánvalóan már akadnak bizonyos problémák… - tehát Cameronnak is igaza lehet, hiszen ha a film kritikus hangot üt meg, akkor simán le lehet "ellenzéki propagandázni", de ha himnikus dicsőítés, akkor meg a legkevésbé sem elegáns. Arról nem is szólva, hogy egy úriember nem röhög egy idős, tiszteletre méltó hölgy "gyengeségein", még akkor sem, ha az illető fiatalabb korában vaskézzel irtotta a gyengeségnek még a látszatát is.

17-ből eddig 2

[img id=344438 instance=1 align=left img]Meryl Streep eddigi gazdag pályáján, jó néhány vitrinnyi egyéb díj mellett idén 17-ik alkalommal jelölték a Legjobb női alakítás Oscarjára, ami világcsúcs. Eddig kétszer el is nyerte és érik a harmadik is, hiszen elképesztően látványos, amit nyújt Thatcher figurájában. A hetvenes évek elejétől napjainkig legalább 5-6 különböző korú Thatchert játszik, mind mozgásban, mind hangban, mind természetszerűleg változó személyiségben, tökéletes illúziót keltően. Még az angol akcentust is megtanulta, szinte perfektül, ráadásul a jellegzetes thatcheri fogsort híven utánzó protézist használva. Tényleg elképesztő alakítás, de ugyanilyen elképesztő maszkmesterének és fodrászának teljesítménye is: J. Roy Helland és az egész make-up csoport szintén méltán lett Oscarra előterjesztve.

Na, de hová tűnt a film?

Megvan az is, csak éppen tényleg picit a háttérbe szorult a nagy csinnadratta miatt. Valamit azért mutat, hogy a nyíltan és aktívan demokrata Streep alakítja a politikailag éppen ellentétes táborba tartozó Thatchert, ami természetesen nem ügy, hiszen egy színésznek mindent el kell tudnia játszani, de azért egy pici utalás ez a "művészi attitűdre". Mindettől függetlenül azonban egy komplett, a történelmi tények tekintetében igen hitelesnek mondható életrajzot kapunk Phyllidia Lloydtól, akinek ezt megelőző egyik elsöprően sikeres Streep-opuszt, a Mamma mia!-t is köszönhetjük. A Vaslady természetesen nem zenés komédia, bár hangsúlyosan van jelen a zene is, a címszereplő életének egy pillanatában fontos, jellemző ária vagy musical-sláger, vagy éppen egy utcai tüntetés jelenetébe vágó ugrálós punk-rockszám formájában, csak itt megmarad az illusztráció szintjén. Évtizedeket oda-visszaugráló, mozaikszerű tér-időszerkezete is tökéletesen megfelel egy érdekesen elmesélt életrajz formájának, ebben nincs semmi újszerű és meghökkentő. Főleg, hogy a rendezőnő mindvégig erősen koncentrál témájára, és hozzá méltó vaskézzel nyisszant le minden attól elidegenítő karaktert, vagy eseményt. Csupán Thatcher férjére, a vicces Denisre (Harry Lloyd, illetve Jim Broadbent) pazarol egy picivel több időt és figyelmet, de hát mégiscsak ő volt a Vaslady életének párja. Nem érzem tiszteletlennek Thatcher demenciájának filmbéli ábrázolását sem, éppen ezekben a jelenetekben látszik legemberibbnek, legnőiesebbnek, legkedvesebbnek. Aktív korában pedig egy valóban nagyformátumú, erős és határozott asszonynak mutatja, tehát egy igen reális kép az, amit Lloyd rajzol róla. Talán elegánsabb lett volna, ha várt volna még vele néhány évet, és akkor bátran erősebb kontúrokat is húzhatott volna, így viszont "csak" korrekt munkának mondanám e filmet.

Kinek ajánljuk?
- Meryl Streep rajongóinak.
- Konzervatívoknak.
- A királynő és A király beszéde című filmek kedvelőinek.

Kinek nem?
- IRA-tagoknak.
- Munkáspártiaknak.
- Ultrakonzervatívoknak.

7/10