Mindig akad egy Baltazár professzor, egy dr. Bubó, egy Mekk mester vagy éppen maga a sátán (D-666), akinek nincs jobb dolga, mint hogy szabadidejében elpusztítsa a Földet. Ha nem is a magyarok istenére, de összeesküszik, gaz terve titkos és elképesztő, nekünk pedig fogalmunk sincs az ádáz cselszövésről. Mi csak éldegélünk, mint a penész a sajton, és ha nem megyünk moziba, nem is sejtjük, mekkora veszélyek leselkednek ránk. Ráadásul hiába a remetebarlangban üzekedő arab, ha egyszer kavarnak a nácik.
De hogyan pusztítsuk el a világot?
A film alapjául szolgáló regény szerzője, Tom Clancy egyszer már majdnem beletrafált. Egy régebbi munkájában azt tanácsolta: térítsünk el utasszállító gépet, és rohanjunk felhőkarcolónak. Abból csak home-video készült. A rettegés arénájából viszont hollywoodi szuper: sztárparádé, szélesvászon, dolby-surround, ráadásul a világpusztítás módszere sem annyira ostoba, mondhatni közönséges, mint korábban.
Mohamed éppen a Golán-fennsíkon homokozik, formás kis bombára lel, amit potom pénzért elad Fritznek. A gaz náci persze tudja, hogy "atomi" jó boltot csinált, már csak annyi kell, hogy a bombát cigarettaautomatába csomagolva eljuttassa Baltimore-ba, ahol éppen amerikaifutball-rangandóra készülnek, és a VIP-páholyban ott ül az Egyesült Államok elnöke is.
És a bomba tényleg felrobban.
Helló, világ? Dehogy!
Az elnök megmenekül, a radioaktív sugárzást a tenger felé sodorja a szél, de Fritzet sem kell félteni. Nagyszabású terve nem piti futballszabotázs, arra ott vannak a kispesti ultrák, ő az oroszokat és az amerikaiakat akarja egymásnak ugrasztani, és hajszálon múlik, hogy terve nem sikerül. A hajszál neve: jön dr. Ryan. A tökös történész az egyetlen, aki békegalambjelmez nélkül is világosan látja, hogy svindliről van szó, és a szokásos izgalmak után, természetesen az utolsó utáni pillanatban sikerül is közölnie az illetékesekkel: orosz, amerikai két jó barát. A hepiend során egymás nyakába borul a két elnök, miközben a titkosszolgálat emberei diszkréten likvidálják a gonoszokat.
Ettől persze még jó, nagyon jó film is lehetne A rettegés arénája, hiszen egy igazi forgatókönyvben - már pedig ez az - szinte kötelező, hogy magasabb legyen a fordulatszám. De korántsem garancia. A film készítői valamit nagyon elrontottak. Hiába minden igyekezet, ha hiányzik a lendület, a lüktetés, ha állandóan az az érzésünk, hogy mindezt már láttuk százszor is. Két óra csordogálás, nem mondom, hogy nem lehet kibírni, de az mégis bosszantó, hogy még a legváratlanabbnak szánt dolgok sem hatnak meglepetésként.
