Köves Gábor az elmúlt év alatt elképesztő mennyiségű és minőségű interjút készített elképesztően tehetséges filmesekkel és írókkal, amiket Végszónak sem rossz című kötetében jelentetett meg, de ő ezt másként csinálja, mint a legtöbben.
Interjút készíteni baromi nehéz dolog. Nehéz, például azért, mert iszonyatosan fel kell rá készülni, minden fontos dolgot tudni kell az interjúalanyról, annak korábbi munkáiról és az interjú apropóját adó műről. Egy kolleganő egy közös interjún – néha bizony osztozni kell azon a kis időn, ami megadatik -, mindössze annyit tudott kérdezni Szabó Istvántól, hogy milyen érzés Oscart nyerni. Nehéz interjúzni, mert jól kell felépíteni az interjút, a kérdéseknek egymásból kell fakadni, de ha az alany elkalandozik, azt is le kell tudni reagálni. Ráadásul lehet, hogy te vagy aznap a nyolcadik újságíró, az előző négy marhaságokat kérdezett, a művész unja az egészet, nem vagy neki szimpi, tőmondatokban válaszol, és neked kell rávenned, hogy megnyíljon. Aztán leírod az egészet, és látszik, hogy amit az illető mondott, az olyan élőbeszéd, ami papíron nem él meg, át kell formázni, majd visszaküldöd, mire ő vagy a sajtósa kihúzatja a legizgalmasabb részeket, mert fél, hogy azokkal valakinek a tyúkszemére tapos. Az interjúzás sok újságírónak csak nyűg, kevesen csinálják és kevesen csinálják jól – a kamuinterjúkat készítő „sztárriporterről” nem is beszélve -, de ott van Köves Gábor.
Köves interjúspecialista, szerintem kicsit interjúfüggő is, és nem a könnyű utat választja, de jól csinálja. Ő rendszerint nem a film- vagy könyvpremierekre időzített sajtóeseményeken találkozik a sztárokkal, hanem maga vadássza le őket. Minden követ megmozgat, a művészek kiadóját, forgalmazóját nyaggatja, gyakran hónapokon, néha éveken át, mire összejön az INTERJÚ, amiért akár New Yorkba, Párizsba vagy Londonba is kiutazik, de főleg New Yorkba, mert azt imádja. És most itt van szerzőnk második riportkötete, a Végszónak sem rossz, amelyben elképesztő mennyiségű nagy név van, de tényleg, és az elmúlt néhány évben a Magyar Narancsban megjelent sztárinterjúi mellett exkluzív, csak ebben a kötetben fellelhető anyagok is várják az olvasókat. Hogy a kiadó ajánlóját idézzem, kötetét azért is nagyon ajánlott olvasni, mert „abban nemcsak művészekkel készített interjút, de közben kulturális jelenségekre, társadalmi válságokra, közéleti kérdésekre is rákérdez.”
És íme, az elkerülhetetlen felsorolás, de a rengeteg név ne tévesszen meg senkit, mert csak a legismertebbeket – nem feltétlen a legfontosabbakat – vettük fel a listára a kötetből. Isabelle Huppert, Juliette Binoche, Vincent Cassel, Woody Allen, John Cleese, Christopher Plummer, John Oliver, Danny Trejo, Werner Herzog, Krasznahorkai László, John le Carré, Margaret Atwood, Ian McEwan, Paul Auster, Martin Amis, Agnes Varda, Nádas Péter, Enyedi Ildikó, Dragomán György, Patti Smith, Michael Chabon, Jonathan Franzen vagy Bödőcs Tibor. Ha engem kérdeznek, a Végszónak sem rossz azért is olyan izgalmas olvasmány – a fenti érv mellett -, mert magukról az interjúkról, azok létrejöttéről, hangulatáról apró részleteiről vagy éppen az azokat megzavaró eseményekről is olvashatunk, és azért is, mert megismerhetjük Köves Gábor ízlését. Merthogy ezek a nevek nem véletlen kerültek egymás mellé, de joggal kérdezheti az olvasó, hogy ez miért olyan érdekes.
Azért érdekes, mert nem csak egy pesti újságíró kedvenc írói és filmesei beszélnek itt – és van átjárás, mert a legtöbb szerző művét megfilmesítették már -, plusz előadói és humoristái, hanem, mert a jelen kor művészeti elitjéről van szó, anélkül, hogy ők vagy a velük interjút készítő szerző elitista lenne. És ahogy a képeken is látszik, Köves nem a közös selfie-k miatt csinálta az interjúkat!
