A Londonba érkezett fiatal teniszedző Dosztojevszkij regényét, a Bűn és bűnhődést olvassa. Aztán belelapoz az orosz íróról szóló tanulmánykötetbe is. Pedig nem ezt kellene olvasnia, inkább a francia karrierregényeket, hiszen célja nem kevesebb, mint egykor a Balzac-hősöknek: meghódítani a világot. A terv megvalósításához persze elengedhetetlen a műveltség. Olyan világba szeretne bekerülni a fiatalember, ahol a klasszikus zenét bakelitlemezen hallgatják, ahol páholyt bérelnek a Covent Gardenben vagy a Royal Opera House-ban, ahol a leánycsemeték galériát kapnak dúsgazdag apjuktól, hogy kiélhessék a modern festészet iránti vonzalmukat. Korántsem ellenszenves közegről van szó, a londoni felső középosztály tagjai kellően liberális beállítottságúak, nyitottak mindenki felé, akiben az ambíció és a tehetség - elképzelésük szerinti - emberi tisztességgel párosul. Chris Wilton, a jóképű tenisztréner tehát elindul, hogy meghódítsa a brit fővárost...
A hetedik évtizedén túl járó Woody Allen új filmje a moziévad eddigi legkellemesebb meglepetése. Szó sincs már a sokakat vonzó és sokakat taszító New York-i bennfentességről, értelmiségi hősök tudattalan szorongásairól vagy éppen nyavalygásairól. A Match Point, az amerikai rendező-színész első külföldön forgatott alkotása tisztelgés az európai irodalom előtt. Azt a nézőt, aki olvasott már Balzac-, Stendhal- vagy Maupassant-regényeket, a film történetét követve az ismerősség kellemes érzése járja át. És az a felismerés, hogy legfeljebb a díszlet változik a különböző századokban, az átélhető élmények, szituációk és legfőképpen az emberi természet nem. A rendező által írt forgatókönyv mindenféle okító szándék nélkül közvetíti a XIX. századi regényelődök üzenetét: erkölcstelen és romlott a világ. Szentencia csak a történet elején hangzik el, értelmezve a film címét. Eszerint a véletlen meghatározó szerepet játszik életünkben: a meccset az dönti el, hogy a teniszháló tetején táncoló labda kinek a térfelére esik.
Az egykori profi játékos, Chris Wilton, aki szoros mérkőzéseket játszott Agassival és a többi szupersztárral is, egy londoni zártkörű teniszklubba szerződik edzőnek. A szakmai felkészültség, a kulturáltság és a jó modor, a vendégek iránti türelem megteszi hatását. Chris megismerkedik és megbarátkozik Tom Hewett-tel, egy nagy pénzügyi cég tulajdonosának a fiával. Aztán pedig Tom húgával, Chloéval. A lány beleszeret Chrisbe, a Hewett család nem ellenzi a kapcsolatot, sőt támogatja a fiatalok közös jövőre vonatkozó tervét. Az alulról jött, de ambiciózus fiatalember kikerül a teniszklubból, s egyre magasabb állást tölthet be a pénzügyi cégnél. Közben a szülők, elsősorban a mama kevésbé rajonganak Tom választottjáért, az amerikai színésznőjelölt Noláért. A kissé közönséges, ám rendkívül vonzó lányba beleszeret Chris is. A történet pedig folytatódik az érzelmek kiszámíthatatlanul is logikus útján. Chris és Chloe házasságot köt, Tom szakít Nolával. Aztán a színésznő újra feltűnik, de immár Chris életében. Terhesség nem abból a kapcsolatból lesz, amelyikből lennie kellene. Hátra van még a történet bűnügyi szála, hiszen az extréner mégsem véletlenül olvasott Raszkolnyikovról.
Woody Allen filmjének legfőbb érdeme, hogy semmi újat nem akar mondani a nézőnek. A visszafogottság erénnyé válik, s szorongva nézzük, mit jelent alulról jönni, miért jelent a felemelkedés szükségszerűen önfeladást is. A rendező nem ironizál a szereplőkön, elegáns kívülállóként mutatja be, miként sétálnak bele az előre tudott és önmaguknak felállított csapdákba. A Golden Globe díjas alkotás értékét a kivételesen összehangolt színészi játék is növeli. Csak önkényesen emelhetjük ki a Nolát alakító Scarlett Johanssont, aki az önmaga adottságaival tisztában levő, férfifaló cicából lesz sarokba szorított, támadásra kész vadmacska...
