Matei Vişniec a kortárs román irodalom hazájában és külföldön is elismert képviselője. Pályáját költőként kezdte, de már indulásakor jelentős drámai művekkel is jelentkezett. A 80-as évek elején Mircea Cărtărescu mellett Matei Vişniec alapító tagja a Nicolae Manolescu kritikus-esztéta vezette Hétfői felolvasóestek irodalmi csoportnak, amelynek a szocreál kurzussal markánsan szembeforduló fiatal tagjai „80-as írónemzedék” néven váltak országosan ismertté.

1987-ben, egyik darabja színházi bemutatójának betiltása után, Vişniec Görögországon át távozik Romániából, onnan Franciaországba megy, ahol politikai menedékjogot kér. Dolgozik a BBC-nél és a francia rádiónál. 1989-ben Párizsban doktorál. Franciául írja darabjait, amelyekkel nagy sikert arat nemcsak Franciaországban, hanem Európán át Közel- és Távol-Keleten is. Ionesco mellett a legtöbbet játszott francia színpadi szerző. Darabjait a magyar közönség a kolozsvári és szabadkai magyar színházakban láthatta. Állandó meghívottja az Avignoni Színházi Fesztiválnak. Regényeit és prózai munkáit románul írja. Műveit az irodalmi igényesség és társadalmi érzékenység jellemzi. A rendszerváltás után gyakran látogat haza, részt vesz a bukaresti és vidéki kulturális életben. Legújabb regénye, a Regénykezdetek árusa (Negustor de începuturi de roman) 2014-ben jelent meg a Polirom Kiadónál. 

2014-ben a Iaşiban (Jászvásár) megrendezett Nemzetközi Irodalmi és Műfordító Fesztiválon (FILIT) ön a számos hazai és külföldi elismerése mellett elnyerte a fiatal olvasók értékes irodalmi díját is. A laudációt követő beszédében a Nemzeti Színház színpadán azt mondta, hogy az irodalmi fesztivál, a könyvekkel való foglalkozás, a könyvek írása és olvasása a kulturális ellenállás egyik formája, és arra biztatta a fiatalokat, hogy éljenek a lázadásnak ezzel a lehetőségével. 1989-ben, Párizsban a doktori értekezésének a címe is A kulturális ellenállás Kelet-Európa kommunista rendszereiben. Napjainkban, a kommunizmus bukása után miért tartja fontosnak a kulturális ellenállást?

Úgy gondolom, hogy a fogyasztói tömegtársadalomban, a mostani vad kapitalizmusban a kultúra leginkább akadályt jelent, mert a kultúra által meghódított ember nem hódol be ennek a rendszernek, amelynek nem gondolkodó, olvasó emberekre van szüksége, hanem csupán a tömegmédia kínálta szirupos tévésorozatokkal, információáradattal, reklámokkal és látványos mutatványokkal elkábított fogyasztókra. Az elektronikus média igen fejlett eszközeivel eláraszt minket rengeteg reklámmal és információval, miközben egyre magányosabbnak érezzük magunkat, és miközben mutánsokká alakít át bennünket. A kultúra viszont mindig kihívást jelent, mert folyamatosan gondolkodásra, reflexióra készteti az embert, és éppen a mutánssá válást, a személyiség deformálódását igyekszik megakadályozni. Vagyis ellenérdekeltség áll fenn a fogyasztói társadalom és a kultúra között. Ezért kultúrával foglalkozni, a kultúrában hinni, a kultúrára időt szentelni, kultúrát létrehozni, könyveket írni és olvasni, igenis, szerintem az ellenállás egyik formája.

Ön a bukovinai Rădăuţiban született, iskoláit szülővárosában, az egyetemet Bukarestben végezte, Párizsban doktorált. Egy interjújában azt mondta, hogy Ön európai volt már jóval Románia Európai Unióba lépése előtt is. Ez hogyan történt?

Én valóban a berlini fal leomlása és a keleti országok kommunista rendszereinek összeomlása előtt, ugyancsak a kultúra révén, európainak tartottam magam. Érdekes módon jóval a kommunista rezsim bukása előtt a színvonalas nyugati kultúra elérhető volt számunkra, a francia kultúra, de általában az európai kultúra sokkal inkább jelen volt Kelet-Európában, mint manapság. Amikor én indultam, formálódtam, tulajdonképpen bármelyik fiatal az olvasmányai révén könnyen európaivá válhatott. Romániában számomra elérhető volt a világirodalom, a legjobb, legfontosabb műveket elolvashattam, Kafkát, Thomas Mannt, Hemingwayt, Dosztojevszkijt, Beckettet, Ionescot.

A hatvan-hetven-nyolcvanas években azok, akik fontos dolgokat akartak olvasni, hozzájutottak, de bejöttek a legjobb filmek is, a francia, német, amerikai művészfilmek, a jó minőségű zene. Nem voltunk elszakadva Európától, annak ellenére, hogy egy doktriner kommunista ideológia uralkodott abban a korszakban, de nekünk éppen a kultúra révén sikerült ellenállnunk, szembefordulnunk ezzel a doktrínával. Akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire európai vagyok, amikor 1987-ben megérkeztem Párizsba. Egyáltalán nem éreztem magam idegennek ott, megérkeztem egy városba, amelyet már nagyon jól ismertem az olvasmányaimból, ismertem a francia kultúrát, és olykor tájékozottabbnak éreztem magam, mint azok a művészek, színészek, akikkel együtt dolgoztam, vagy akár a doktorandusz kollégáim az egyetemen, mert voltak köztük olyanok, akik egyszerűen nem olvastak annyit, mint én.

Vagyis olvasással, a cenzúra, az elnyomás, a kommunista ideológiai nyomás és doktrína, az elviselhetetlen elnyomás ellenére mi akkoriban európaiak voltunk, és európaiként hagytuk magunk mögött a kommunizmust is. Európa csak mostanában kezd átalakulni. Olyan ház lett, amely az összes ajtaját és ablakát kitárta, azokon kiengedi a saját identitását, miközben ebbe a házba behatol az ismeretlen. Franciaországban az értelmiség gyakran szembesül azzal a dilemmával, hogy egyáltalán van-e még saját identitása, vagy van-e még egyáltalán bátorsága a saját identitásáról is beszélni egy olyan világban, ahol a régebbi diktatúrák elveit mára felváltotta a korrekt politikai gondolkodás elvének diktatúrája. Az európai értelmiségnek ma ezek igen fontos kérdései. Lassan elveszítjük európaiságunkat, mert ez az Európa-ház már képtelen megóvni saját elismert identitásait, még az úgynevezett keresztény értékeinek megvédéséhez sincs bátorsága.

Gondoljunk csak arra a tényre, hogy a mai európaiság egy keresztény értékrenddel és tartalommal telített képzelőerő következményeként jött létre, de senki sem merne erre hivatkozni, mert bármely utalás a vallásra, a politikai korrektség elvének értelmében, felvetheti a többi vallási közösség mellőzését. A politikai korrektség elvének és gyakorlatának ezen a szintjén pedig tényleg elvesznek az európaiság sajátosságai.

Gondolja, hogy a mai információáradat, a kaotikus tájékoztatás hozzájárul ehhez ez európai identitás- és értékvesztéshez? 

Önmagában a tájékoztatás és jól tájékozottság semmilyen veszélyt nem jelent. Sőt, a korrekt tájékoztatás nagyon fontos. Viszont amikor a tájékoztatás látványos, szenzációt keltő mutatvánnyá silányul, az baj, mert félrevezető, és a mai elektronikus médiában a látványnak, a mutatványnak sokkal nagyobb szerepe van, mint magának a minőségnek és a tartalomnak, sokszor éppen a látvány torzítja el a tartalmat. Óriási verseny folyik a különböző elektronikus információhordozók között, a tévécsatornák, rádióállomások, az internet, a facebook és más hasonló oldalak között, miközben mi, amikor bekapcsoljuk ezeket az eszközöket, tulajdonképpen csak asszisztálunk ahhoz a totális nárcizmushoz, ami elárasztja, behálózza az egész planétát. Amikor egy mai fiatal regisztrál a facebookon, ő maga is azonnal információs adatbankká változik, de ő önmagát helyezi a központba, önmagát csodálja, és így elkerülhetetlenül ő is narcisztikussá válik.

Egész biztos, hogy a legnagyobb információáradatot ez a fajta nárcizmus képezi, amikor saját magunkról terjesztünk mi magunk információkat, percenként fényképeket osztunk meg mindenkivel. A fiatalok rengeteg időt elfecsérelnek erre, miközben képtelenek elolvasni egy könyvből akár egyetlen oldalt. Ahelyett, hogy Proustra, Dosztojevszkijre, Camus-re, Hemingwayre szentelnének egy félórát, inkább órákig önmagukról osztanak meg jelentéktelen híreket a haverjaikkal, például arról, hogy merre jártak, milyen márkás cuccot vásároltak, éppen mit csinálnak, mit ettek stb. Vagyis, ott tartunk, hogy legdrágább kincsünket, az időt pocsékoljuk el, daraboljuk fel az új kommunikációs eszközeinkkel és az általuk nyújtott szocializációs lehetőségekkel, amelyek tulajdonképpen csak elbutítanak. Én a magam részéről mindezt egyfajta agymosásnak tartom, ami szerintem sokkal ártalmasabb, mint a kommunista rendszer által alkalmazott módszerek vagy doktrínák.

Az ön színdarabjaiban, regényeiben, publicisztikai írásaiban a közönség, az olvasó gyakran találkozik társadalmi kérdésekkel, szembesül saját aktuális problémáival. A fogyasztói tömegtársadalom mely problémái foglalkoztatják legújabb regényeiben?

Két legújabb könyvemben a fogyasztói társadalom médiavilágáról írok. Előzetes rendetlenség (Dezordinea preventivă) című regényem témája a mediatizált delírium.

Médiabirodalmak versengenek egymással, azt kínálják közönségüknek, hogy teljesen kitöltik az idejüket, biztosítják a tájékoztatásukat, olcsó, szirupos tévésorozatokkal gondoskodnak a szórakoztatásukról. Száz meg száz tévécsatornán követhetők a látványos sportesemények, nagy versenyek, amelyekből a néző persze semmit se nyer, hiszen ő egyáltalán nem mozog, és azzal, hogy végignézi, mások hogy mozognak, az egészségének sem használ.

A médiabirodalmak könyvek tartalmi kivonatait kínálják a nézőknek, úgynevezett Reader Digest köteteket, leegyszerűsített Shakespeare-t, Thomas Mannt, Hemingwayt – néhány oldalon stb. A nagy médiabirodalmak, mint említettem, mutánsokká alakítják át fogyasztóikat, valójában az ember összes idejét meg akarják kaparintani, és ha az idejét megszerezték, a lelkét is elrabolják. Az egyén függővé válik tőlük, és képtelen lesz önállóan gondolkodni, a világot már csak az általuk, pl. a google vagy más internet-oldalak által közvetített nyelven képes felfogni és értelmezni. Például hány mai tizennégy-tizennyolc éves fiatalt nyűgöz le egy Tarkovszkij-, Wajda- vagy Fellini-jelenetsor? Nagyon keveset, mert már nem is ismerik azt a filmnyelvet, ezért csak a filmipar egyetlen és általános, leegyszerűsített, hollywoodi nyelvét értik.

Másik regényemben, a Regénykezdetek árusában (Negustor de inceputuri de roman) a mai társadalom egy másik jelenségéről, vagy inkább betegségéről írok. Folyamatosan tévelygünk, kapkodunk, elkezdünk valamit és abbahagyjuk, nincs bennünk kitartás, egyik szakmáról a másikra váltunk, belekezdünk valamibe, de nem fejezzük be, gyereket csinálunk, de nem neveljük fel… Esténként a tévé előtt ugyanígy váltogatjuk a számtalan tévécsatornát is, elégedetlenül és kielégítetlenül. A mindennapi életünkben több foglalkozásba is belevágunk, érzelmi és szellemi életünkre is ez a szétesettség jellemző, amitől folyamatosan magányosnak és kielégítetlennek érezzük magunkat.

Nincs időnk hosszú távú dolgokra berendezkedni, mert a fogyasztói társadalom arra késztet, hogy figyelmünket megosszuk ezer meg ezer jelentéktelen, a szellemi energiát romboló csábítás között. Ellenállni ezeknek a kísértéseknek, ezeknek a befolyásoknak, megfelelően kihasználni az időt, jól gazdálkodni az idővel, azt jelenti, hogy nagyon szűkmarkúan kell bánnunk a saját időnkkel, nem szabad értelmetlenül és kritikátlanul másokra bíznunk, nem szabad az időtolvajokat beengedni az otthonunkba, mert az időnkkel együtt a lelkünket is elrabolják.