Nincs szomorúbb annál a komédiánál, amelyiken nem tudunk nevetni. Pedig milyen üdítő lenne azt gondolni, amit a műfaj hirdet, hogy a káosz, a kisszerűség csak időleges a világban, s ha felülemelkedve kinevetjük, az utolsó felvonásban-snitten helyreáll a józan ész és a tisztesség uralma.
Nem lehet örökké - Umberto Ecót idézve - arra panaszkodni, hogy az európai esztétikai gondolkodás kezdetén Arisztotelész Poétikájának komédiára vonatkozó részei elvesztek, netalán később ellopták őket. Pótolták később a gondolkodók, például az a Henri Bergson, aki többek között arról értekezett, hogy mi különbözteti meg a geget a pechtől. Koltai Róbert filmjében az egyik hátráló szereplő beleesik a dézsába. Ez pech. Ráadásul a dézsában nincs víz, mert vélhetően az előző felvétel után nem száradt meg a ruha. Az esetleges véletlenből akkor lenne poén, ha...
És szinte minden jelenet kapcsán alapvető szakmai hibákat sorolhatnánk. Két dolog miatt sajnáljuk mindezt. A filmművészet kezdetén - a valóság rögzítésén és a melodrámán kívül - mégiscsak a burleszk volt a meghatározó, amiből meríteni ma sem szégyen. Másrészt Koltaira mint színészre szerencsésebb és tehetségesebb nemzedék sikerfilmek sorozatát építhette volna. Nem építette, így maradt az önépítés, a rendezői, a forgatókönyvírói és a színészi feladat egy személyben.
A Megy a gőzös műfaja és szándéka szerint bohózat. A választás nem véletlen, hiszen a Koltai által készített, kissé elégikusra hangolt, a Kádárrendszerre visszakacsintó kisembervígjátékok utolsó darabjai nem hozták meg a várt szakmai és anyagi sikert. A bohózat nem politikai szatíra, hanem kortól, társadalmi berendezkedéstől független, helyzetkomikumra épül, jól behatárolt és karakterisztikus szerepkörökkel. Ehhez képest szomorúan vesszük tudomásul, hogy a film alapszituációját bemutató rész a húszas évek elején játszódik, ahol is a Jordán Tamás által megformált miniszter(elnök) csonka Magyarország utolsó reményéről beszél, ami pedig nem más, mint a nemrégiben megtalált barczikai Ős Anya (a későbbiekben Szűzanya, Nyanya stb.).
A kormányzat országjáró körútra küldi a leletet, először a keleti szárnyvonalon indítják el a koporsóba zárt ereklyét szállító vonatot. De azzal senki sem számol, hogy az ivarosi pályaudvaron, ha nem is rendszer-, de főnökváltás történt... Tegyük félre a fenntartásainkat, ne kérdezzünk vissza, miként kerül bele egy bohózatba Trianon, ne vegyük észre a közelmúltbeli áthallásokat, hanem lássuk, hogy a későbbiekben kik és mivel akarnak mulattatni bennünket.
Koltai Róbert nem abban hibázott, hogy a Megy a gőzös nélkülözi a jellemeket, hanem abban, hogy a Grecsó Krisztiánnal közösen írt forgatókönyv mellőzi a jellegzetes figurákat. Pindroch Csaba és Szabó Győző alakítja az ereklyét felügyelő két csendőrt. Önmagában sem a két színésztől, sem a foglalkozásuktól nem fogunk nevetni, sőt egy idő után zavarba jön a néző attól az erőlködéstől, ahogy Pindroch és Szabó valami vicceset próbál kicsikarni a szerepből.
A vonatra felkéredzkednek a cigányok: Csuja Imre, Lázár Kati, Badár Sándor és Egres Katinka. A humor forrása majd az lesz, hogy mindig egymás hegyén-hátán alusznak - a cigányok már csak így szokták - , illetve néhányszor keverik a magyart a roma nyelv valamelyik változatával. Ennél azért többre is futhatta volna az alkotóktól. Az állomásfőnököt a rendező alakítja, akinek érthető okokból nem volt ideje a szerepet is eljátszani. Gesztesi Károlyt mint egykori papot, jelenlegi temetőcsőszt látjuk viszont. Pogány Judit az egyetlen, aki tudja, hogy mit és miben játszik.
A Megy a gőzös keretes film. Az általunk látott változatban először a főtámogatók mozgóképes reklámját látjuk, a végén pedig a forgatás werkfilmjét, melyben a színészek azon nevetnek, hogy elfelejtették a szerepüket. Milyen mulatságos lett volna, ha tényleg lett volna nekik.
