És azt ismered, hogy három magányos nő betéved egy bárba? Nem kell még temetni a magyar filmet: a Swing végre egy valóban vicces vígjáték remek zenékkel.
Kevés a magyar zenés film, pedig minden adva lenne hozzá: Fényes Szabolcs az örökkévalóságig elegendő andalító románccal és pörgős tánczenével látta el hazánkat. A Swing jó érzékkel merít ebből a velünk élő örökségből, ahogy a klasszikus swingzenékből is a leginkább fülbemászóakat válogatja ki. Felcsendül az Engem a rumba döntöget romba és a Sing, sing, sing, a Mindig az a perc és a Rum and Coca cola.
Előadók is kellenek a dalokhoz, ezekből szintén nincs hiány. Törőcsik Marinak nincs hangja, ezt régóta tudjuk, viszont énekelni tud – az ellentmondás csak látszólagos. A „fiatalok”, azaz Ónodi Eszter, Törőcsik Franciska és főleg Csákányi Eszter viszont feltétel nélkül megállják a helyüket az összetákolt haknizenekar tagjaiként, futólag pedig a transzvesztitát játszó Kulka János és a lótifuti Mészáros Béla is brillírozhat. A trió koreográfiái, Kulka parókái és Törőcsik Mari, azaz a kiöregedett bárénekesnő búcsúja mind emlékezetesek. A színészi teljesítményt (amihez mindegyikük esetében jó adag önirónia is kellett) pedig a látványtervek is megtámogatják: ritkán nevezhetünk magyar filmet látványosnak, a Swing helyszínei, a lokál, a Balaton-parti szállodák és a belvárosi lakásbelső viszont kifejezetten hangulatosak.
És a történet? A Swing még ezt az akadályt is jól veszi. Ez a film úgy tud trendi vígjáték lenni, hogy nem egy plasztikvalóságban játszódik, hanem igazi helyszíneken, hús-vér szereplőkkel, akiknek álproblémák helyett valódi vágyaik vannak, ismerős szituációkban szerencsétlenkednek. A sztorinak van íve, sőt, még értelme is! Ráadásul a sablonok egy részét is sikerül elkerülni azzal, hogy a három főszereplő egyedi sorsot kap: ahogyan nem ugyanonnan indultak, úgy nem is ugyanoda érkeznek meg.
Jó, kicsit sok a kerülőút a happy end felé menet, néhány poén pedig nem ül eléggé (érdekes módon Törőcsik Marinak jutnak a legjobb és a legrosszabb beszólások is). A Swing mégis igazán szórakoztató közönségfilm lett – már a nyitófőcím eloszlatta a kételyeimet, utána pedig csoda történt a moziban: a megkeseredett kollégákat nevetni hallottam. Ne riasszon el senkit, hogy magyar, hogy zenés, hogy romantikus, hogy vígjáték: ez így együtt nagyon rendben van.
