Roland Emmerich, a Tökéletes katona és a Függetlenség napja rendezője különös vonzalmat táplál az ötvenes évek mutánsinváziós filmjei iránt. Hiszen ő volt az, aki modernizálta a japán Godzillát, most pedig a Tarantula című egykor volt B-kategóriás film ezredfordulós átiratának producereként óriáspókokat szabadít a nézőkre.
Egy álmos amerikai kisvárosban vagyunk, ahol természetesen soha semmi érdekes sem történik, egészen addig, míg Chris McCormick (David Arquette, a Sikoly-filmek esetlen rendőre) haza nem érkezik, hogy átvegye az apja tulajdonában lévő bánya irányítását. Érkezése éppen egybeesik a városka történelmének eddigi egyik legfurább "balesetével", amikor is egy veszélyes anyagokkal megrakott teherautó rakományának egy része a helyi vízrendszerben landol. A fertőző anyag pedig hol máshol is tehetne nagyobb kárt, mint a városka egyetlen túristacsalogató látványosságának tartott tarantula-farmon. A toxikus anyag hatására a farm nyolclábú lakói autónyi méretűre nőnek, hogy aztán sosem látott mészárlásba kezdjenek a városka békés lakói között...
Innentől kezdve nem történik semmi olyasmi a vásznon, amit már ne láttunk volna a hasonszőrű trash-filmek tucatjaiban. A sokkal kisebb pókokkal operáló Arachnofóbia, vagy éppen az űrben játszódó Starship Troopers ismerős momentumai köszönnek vissza. S csakúgy, mint a fent említett filmek esetében is, a sztori újszerűtlenségét a remekül időzített poénok hivatottak ellensúlyozni. Az igazán meglepő éppen az, hogy a formula kiválóan beválik. A viccek ülnek, különösen Arquette-nek áll jól a bohóckodás, s ennek a felfogásnak köszönhetően egészen szórakoztatóra sikeredett Emmerich pókvadászata.
Igazi B-kategóriás szórakoztatást garantálnak tehát a hatalmas pókok, akik ugyan nem az Industrial Light and Magic teremtményei, ám garantáltan frászt hoznak minden ijedezni vágyó fimrajongóra. Ezután pedig kétszer is meg kell majd gondolnunk, hogy leüssük-e őket, vagy inkább elfussunk-e az utunkba tévedő nyolclábúak elől. Annyit elárulhatunk, hogy a futás a filmben nem mindig válik be... A nevetés azonban igen.
