Öreg mackó nem medve: az angol író, A. A. Milne nyolcvanöt esztendeje teremtett csekély értelmű bocsa barátaival eljött közénk, és új mesét mesél. Nagy kérdés, hogy szabad-e egy befejezett művet továbbgondolni, folytatni? Ha így csinálják, szerintünk lehet. Mi legalábbis örültünk neki.
A rejtőző veszély
Szögezzük le rögvest az elején, a Micimackó az egész család számára szívből ajánlott, gyermekbarát film. Bátran mondhatjuk: jó. Másfelől felveti annak a kérdését, hogy szabad-e egy mozi-klasszikushoz toldóan hozzányúlni? Illetve jelen esetben nem is magához az 1977-es Micimackó kalandjaihoz, hanem az alapjául szolgáló Alan Alexander Milne-mesékhez; merthogy, ugyebár két könyvről van szó: a Micimackóról (1926) és a Micimackó kunyhójáról (1928). Tudniillik az alapgondolat rejt "némi" veszélyt. Miszerint – kiszolgálva az aktuális közönségízlést – a közkedvelt alkotásokat, nem feltétlenül a gyerekkönyveket, lehet-e folytatni? Tegyük fel: Anna Karenina a síron túl már nem sír, Egri csillagok háborúja: Az Oszmán Birodalom visszavág stb. Más dolog, hogy szimpatikus egy-egy meghatározó műnek az újragondolása (akár mozgóképen), például régóta vágyunk egy olyan Rómeó és Júlia-feldolgozásra, amiben a szerelemes fiatalok nem halnak meg, hanem élik a mindennapjainkat – és mint minden pár: zsörtölődnek, veszekednek, nyírják egymást. Ahogy a valóságban az szokás.
[img id=302790 instance=1 align=left img]A rizikó ott lapul, hogy a keletkezett új produktum nem az eredeti alkotó szándéka szerinti. S ha (jelen esetben) Milne – gyermeki nyomásra; mint tudjuk, a Micimackó-könyveket fia, Christopher Robin (a regényekben: Róbert Gida) plüssmedvéje inspirálta – neki is látott a folytatásnak, legfeljebb odáig juthatott, hogy leírja: Micimackó visszatér (vagy valami hasonló). Különösen, hogy a macis meséje óriási sikerét inkább tehernek érezte, ami kényszerpályára terelte írói munkásságát, szerette volna, ha inkább egyéb alkotásairól, színdarabjairól, regényeiről emlékezik rá az utókor.
Az új Micimackó-film kapcsán tisztába kell tennünk, hogy Milne és Ernest Shepard – a könyvek zseniális rajzolója – egykori munkája pusztán inspirációja annak, amin Stephen J. Anderson és Don Hall író-rendező, illetve a többi forgatókönyvíró – Clio Chiang, Don Dougherty, Brian Kesinger, Nicole Mitchell, Jeremy Spears, Paul Briggs és Chris Ure – szorgoskodott. A végeredményben nem egy mese megerőszakolását követték el, hanem (érezhetően) szeretetalapon továbbszőtték a mesét, nagyjából úgy, ahogy egy lefekvéskor követelődző gyermek szokta: anyu/apu, mesélj még! Igencsak szerethetik az eredeti mesét, ha ennyire vágytak a folytatására, és azonmód hozzátennénk, az új opus bizonyosan nem a pénz miatt született, abból sokkal, de sokkal többet lehet keresni az újfajta – háromdimenziós, felnőtt-poénos – CGI-csodákkal. Az originális mese szelleme – stílusa, hangulata, kisugárzása – sértetlen maradt ebben a jó értelemben vett "régimódi" rajzfilmben. Ehhez az eredetihez hézagmentesen illeszkedő történet, rajzok és a főnök mersze kellett.
A merész húzás
Mert a stáb bátorságához szükségeltetett a "bevállalós" stúdióvezető személye. Amikor Disney-konglomerátum jó érzékkel és jó étvággyal behabzsolta a számítógépes animációban verhetetlen beszállítóját, a Pixart, és annak főnökét, John Lassetert az egész grafikus komplexuma fejévé tette, a szakmán belül mindenki arra számított, hogy innentől kizárólag komputerképek köszönnek majd vissza a megastúdió égisze alatt, tévedett. Tavaly érkezett a hagyományos rajzolású és "Disney-dalolású" A hercegnő és a béka – rendezője: John Musker és Ron Clements –, most pedig moziba került a Százholdas Pagony macijának és barátainak újabb kalandcsokra. A Walt Disney Animation Studios Micimackó-mozijában a mézre mindig éhes csekély értelmű bocsunk vehemensen veti magát a Füles szamár eltűnt farka pótlására kiírt versenybe, mivel a fődíjat csuporban mérik... A viadal megpróbáltatásai közben újabb csavarul szolgál, hogy – egy félreértésnek köszönhetően – a pagony népe azt hiszi, hogy egy "Rögves" nevű rém elrabolta Róbert Gidát, és megmentésére indulnak.
A jóleső érzés
"Tipikus Micimackós" kistörténések közben mutatják meg a rajzolt hősök ismert jellemvonásaikat – Malacka aggodalmas, Füles depressziós, Bagoly okoskodó, Nyuszi túlzásba vitten praktikus, Tigris hőzöngő és szeleburdi, Kanga anyáskodó, Zsebibaba felelőtlen –, ami az egykori gyerekek, mai felnőttek számára édes emlékeket ébreszt, a mostani kicsiknek meg jóleső újdonsággal szolgál. A film rajzaiban akvarell-minőséget, szövegeiben irodalmi nívót nyújt (semmi divatosnak gondolt mű-szlenget nem használ). A lineáris mesék, az egyértelmű karakterek, a könnyen dekódolható üzenetek – azaz: a Micimackó bája, kedvessége olyan családközösségi mozizássá teszi a filmet, amilyennel idén nem igazán találkoztunk. Ránk fért.
Kinek ajánljuk?
- Aki egy hagyományos, kedves és igényes mesére vágyik.
- Kisgyermekes családoknak.
- Nyitott szemléletű kultúrtörténészeknek.
Kinek nem?
- Elvakult rajongóknak: Micimackó csak egy lehet.
- Aki nem élhet komputergrafika nélkül.
- Konzervatív mesekutatóknak.
8/10
