Mi történt Bengáziban?

Tőle szokatlan módon megtörtént esetet dolgoz fel Michael Bay: a líbiai amerikai konzulátus elleni véres támadást, és szokásos módon győzelemként ábrázolja a vereséget, de a film ettől még baromi izgalmas lett.

A film eredetileg nálunk is moziforgalmazásba került volna, aztán a hazai forgalmazó az utolsó pillanatban meggondolta magát, így a 13 óra: Bengázi titkos katonái tévés vetítése egyfajta hiánypótló esemény. 2012. szeptember 11-én iszlám milicisták rohanták le az amerikai külképviseletet a líbiai Bengáziban. Az épületben tartózkodott a megbízott nagykövetet, aki egy társával együtt életét vesztette, majd kisvártatva a közeli CIA bázist is támadás érte, ahol újabb két amerikai halt meg, és még aznap mindenkit kimenekítettek az országból. annak, aki nem ismerte a történetet, most szpojlereztünk, de a valós sztorik már csak ilyenek. Mindez természetesen filmre kívánkozott, és Michael Bay nem is vacakolt sokat, és Mitchell Zuckoff azonos című regénye alapján rekonstruálta az eseményeket. Persze érzékeny témát dolgozott fel, hiszen az akkori események számos részlete ma is tisztázatlan.
Az ügynek ugyanis fontos politikai vetülete van. Bár a nagykövet erősített védelmet kért, nem kapta meg, a támadásra az illetékesek nem reagáltak, még a telefont sem vették fel, az épületek kiürítése során pedig olyan titkos anyagokat felejtettek ott, mint az amerikaiaknak dolgozó helyi ügynökök listája. Hivatalból az akkori külügyminiszter felelt volna mindezért, aki nem más, mint a mostani elnökjelölt, Hillary Clinton, így Bay bizonyos dolgokhoz biztosan nem nyúlhatott hozzá, de bízzunk benne, hogy hitelesen mutatja be, mi történt Bengáziban. Egy dologban azonban tud meglepetést okozni Hollywood robbantási szakértője: sztárok helyett kevésbé ismert arcokat keresett, a főszerep pedig annak a John Krasinskinek jutott, aki eddig inkább vígjátékokban villogott. Nem kizárt, hogy Chris Pratt példája inspirálta, ha ő képes volt léha irodai dolgozóból (Városfejlesztési osztály) akciósztárrá gyúrnia magát (A galaxis őrzői, Jurassic World), akkor A hivatal Jimjének is sikerülhet a mutatvány. Fontos szerep jutott még James Badge Dale-nak, akit a The Pacific – A hős alakulatból ismerhetünk, de maga a téma is izgalmas, és az utóbbi időben az arab térségben játszódó háborús akcióthrillerek jól futnak – erről Clint Eastwood is tudna mesélni (Amerikai mesterlövész), de Kathryn Bigelow sem panaszkodhatott A bombák földjén vagy a Zero Dark Thirty - A bin Láden-hajsza fogadtatására.