Martin Luther Kingnek volt egy álma, melynek megvalósulásáért egy jámbor lelkész szelíd eszköztárával próbált meg küzdeni. Voltak azonban olyan afro-amerikaiak, akik hasonlókat álmodtak, ám érte már sokkal radikálisabb fellépéssel vették fel a harcot. Róluk szól ez az archív töredékekből és kortárs kommentárokból összefűzött svéd dokumentumfilm.
Szabadságot Angela Davisnek!
Én még oly korban voltam kisiskolás, amikor osztályfőnöki órát szenteltünk egy őrületes frizurát viselő amerikai nőnek. Szabadságot Angela Davisnek! – ki volt írva a táblára, sőt, talán a megelőző rajzórán még meg is próbáltuk lerajzolni ezt a jellegzetes figurát, nyilván a Magyar Ifjúság címlapja alapján. Nyilván halvány fogalmunk nem volt arról, ki ez a mikrofonhajzatú nő… Valami amerikai, aki a tanár szerint a hős vietnami nép érdekében szónokol, akiket a gaz amerikai imperialisták nyomorgatnak. Lám csak, egy jó amerikai, mert az amerikaiak és egyáltalán, a Nyugat (a rothadó kapitalizmus, ugye) az rossz, gonosz és a rendes szocialista emberek ellenségei. Olyan volt, mint Dean Reed, a protest song énekes, aki még Gojko Miticcsel is játszott a Vértestvérekben, és az USÁ-ból disszidált az NDK-ba, bár ezt nem igazán értettük már akkor sem. Angela Davist is azt hiszem, valami rocksztárnak hittük. Trapéznadrág, az a hajzat, az op-art mintás blúzok... Szimpatikus volt, mert nem úgy nézett ki, mint azok a hivatalos bácsik a nagy fekete autókban, hanem akár lehetett volna egy énekes is. Ráadásul, még az iskolában is róla van szó. Pedig börtönben ül… Szerintem nem gondolkodtunk el ennek etikai vonzatain annak idején sem, nyilván elég volt az ideologikus magyarázat, ex catedra: akit a gonosz bebörtönöz, az a mi hősünk. Tehát, szabadságot Angela Davisnek! Fú, mekkora zavart okozott volna a fejekben akkor ez a svéd (Svéd! Hisz’ nem oda disszidáltak a szomszédból Miklós bácsiék? – suttogtuk volna) dokumentumfilm, mely többek között az igazi Angela Davist is megszólaltatja…
[img id=413570 instance=1 align=left img]A film dokumentum
A The Black Power Mixtape 1967-1975 (magyarul: Feketék jogai) a szó szoros értelmében vett dokumentumfilm, hiszen korabeli dokumentumokból, interjúrészletekből épül fel, melyet a svéd televízió munkatársai készítettek a témában ez idő alatt. Angela Davis csupán egyik szereplője a filmnek, mely valójában a Fekete Párducok elnevezésű szocialista élű, amerikai, fekete nacionalista párt, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó radikális fekete polgárjogi mozgalmak történetét vázolja fel ismert személyiségeik nem ritkán ma is gyújtó hangú megszólalásainak segítségével. Hallhatjuk például a kommunista Davis mellett Huey P. Newtont, a mozgalom vezetőjét, Stokely Carmichaelt, akinek például a Fekete hatalom (Black Power) szlogent is köszönhetjük, vagy Louis Farrakhant, az Iszlám nemzete szervezet vezetőjét, valamint sok más ismert és kevésbé ismert feketét. Mondataik súlyát mai önmaguk, illetve olyan követőik, mint pl. Talib Kweli, Erykah Badu szavai támasztják alá.
Kilenc év, kilenc fejezet
A Göran Olsson által vezetett alkotói csoport filmje nemes egyszerűséggel kilenc fejezetre tagoltan meséli el a forrongó kilenc év fontos történéseit. Megmutatja a lényeges kapcsolódási pontokat Martin Luther King tiszteletes személyiségéhez és gondolataihoz, de azt is, hogy miben térnek el a radikális feketék ettől. Olssonék nem élnek a nyugati televíziózásban már ekkor is megszokott divattal, nem tolják magukat az előtérbe, hanem hagyják a megszólalókat a maguk természetességében megnyilatkozni. Az időrendi szerkesztés is a valóság relatíve manipulációktól mentes megragadását szolgálja – ezzel együtt nem lehet szó nélkül elmenni a korabeli svéd (és holland) kormányok intelligens Amerika-ellenessége mellett sem. Ennek egyik bizonyítéka, hogy már a kezdet kezdetétől az állami tévé forgatócsoporttal követte a Fekete Párducok tevékenységét, mintegy figyelő tekintetét rajtuk tartotta, de ismeretes Olof Palme miniszterelnök USÁ-val és más nyugati demokráciákkal való sajátos viszonya is. A filmben helyt kap egy ezzel kapcsolatos, igen vicces kis "botrány" is, amit egy amerikai tévéműsor-újság (sic!) gerjesztett. A filmből aztán rengeteg szégyenletes dolog derül ki a fehér, angolszász és protestáns Amerikára nézve, melyet a feketék ellenében követtek (s követnek) el. A Fekete Párducokat pedig nem holmi terrorszervezetként ismerjük meg, ahogy azt amúgy a hivatalos amerikai orgánumok kommunikálni szerették, hanem egy komoly, felelősségteljes, felnőtt politikai pártot látunk, melynek a feketék és fehérek körében végzett munkájának az eredménye végül is az, hogy Amerikának, a világ egyik legerősebb hatalmának ma fekete elnöke van. (Erre jövünk mi…)
Kinek ajánljuk?
- A hip-hop rajongóinak.
- A közelmúlt (amerikai) történelme iránt érdeklődőknek.
- Jogvédőknek, igazságpártiaknak.
Kinek nem?
- Rasszistáknak.
- Rózsaszín álomvilágot kergetőknek.
- Akiknek elég a maga baja.
8/10
