Milliókért a pokolba

  • judelaw / PORT.hu

Las Vegas. Maffiózók, rosszlányok, kaszinók, lokálok, kuplerájok műoázisa a sivatag közepén. Na és az elvetemült Elvis-imitátoroké, akik évről-évre egyre nagyobb számban jönnek itt össze, hogy bálványuknak maszkírozva örüljenek egymásnak, miközben teli torkukból zenghetik a "Viva Las Vegas" című örökbecsű Elvis-nótát.

Ebbe a kavalkádba próbál beolvadni öt gazfickó, akik a találkozó helyszínéül szolgáló kaszinót akarják kirabolni. Az akciót, bár sokkal véresebb kivitelezésben ugyan, mint ahogy az eredeti tervekben szerepelt, sikerrel teljesítik, ám a nehézfiúk ekkorra vérszemet kapnak, s az osztozkodás helyett inkább egymás likvidálása mellett döntenek. Főleg Murphy (Kevin Costner) gondolja úgy, hogy a pénzt egyedül ő érdemli meg, hiszen saját meggyőződése szerint ő nem más, mint Elvis el nem ismert örököse. Innentől kezdve a film a néhány éve szép sikert aratott Ronda ügy (Very Bad Things), valamint a Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című mozikat idézi, hiszen azokban is a korábbi partnerek esnek egymás torkának. Hiába, a bűnözés (vagy netán Hollywood?) világa már csak ilyen.

Kevin Costner és Kurt Russell, az egykori Wyatt Earp-vetélytársak (a vadnyugati hősről készített filmjeiket majdhogynem teljesen egyszerre mutatták be) most ugyan egy filmben szerepelnek, ám ettől még továbbra sem nevezhetők igazi barátoknak. Egymás legfőbb riválisaiként leginkább a "fogd a pénzt, meg a nőt és fuss" alapelvet követik, így lavírozva keresztül a film második felén. Mellettük Christian Slater, Ice T, Kevin Pollack, valamint a Sikoly-filmek párocskája, David és Courtney Cox Arquette parádézik.

Damian Lichtenstein rendezői debütálásán még egyértelműen érződik a nagy előd és példakép, Quentin Tarantino hatása, ám a látottak alapján mindenképpen ígéretes jövőt jósolhatunk az eddig jobbára csak videoklipeket készítő fiatalembernek. Mindenesetre a szereplők névsora rendkívül impozáns, főleg egy elsőfilmes alkotó esetében. Reméljük, a folytatás is hasonló lesz. Csak legyen benne egy csipetnyivel kevesebb Elvis, ha kérhetem?