Mohácsi Jánosról, A vészmadár rendezőjéről

(részletek a Hajónapló 2002/1-es számából)

"... Van, amikor úgy gondolom, hogy azért mégiscsak tudni kéne már, hogy milyen lesz a második felvonás, és lehetetlen dolog, hogy olyan darabot próbálok, amelynek fogalmam sincs a végéről. Ha meg olyan napom van, egyáltalán nem is érdekel, hogy mi lesz a vége. Illetve izgat, persze, de bízom Mohácsiban, mert tudom, hogy ő tudja."
(Gazsó György, színész)

"... Közel húsz éve dolgozom Jánossal, és már nagyjából tudom, hogy az elhangzó húsz mondatból melyik ötöt kell leírnom. Mivel a próbák első percétől ott ülök mellette, egy idő után már sejtem, hogy melyik gondolat lehet fontos és melyik kevésbé. Az első években nekem is nehéz volt megszoknom a "nyelvtanilag pontos" megfogalmazás helyett a kicsit megcsavart mondatszerkezeteket, de megtanultam mellette igazán figyelni - nemcsak arra, hogy éppen ki mit csinál, hol van, mikor beszél, mikor tart szünetet, hanem arra is, hogy fejben tartsam azt a nyolc jó megszólalást, amit még nem tudtam leírni, mert sajnos nem tanultam gyorsírni."
(Csorba Mária, kaposvári súgó)

"... Mondták, hogy egy Mohácsi-próbaidőszak legnagyobb szenvedőalanya és mártírja a súgó. Én nem kaptam sírógörcsöt, inkább lenyeltem a békát, bár többször gondoltam arra, hogy öngyilkos leszek. Sokszor igaza volt Mohácsinak - persze, hogy hibáztam. Folyamatosan írnom kellett a szereplők szövegét, mert minden mondat ott született meg, a próbákon. De nem mindet kellett regisztrálnom, csak a jókat, ehhez pedig maga Mohácsi János volt a mérce. Hallgattam a színészeket, és a szemem sarkából néztem Mohácsit, hogy nevet-e, biccent-e, mondja-e, hogy jó, vagy azt mondja, hogy ezen még dolgozzunk, vagy találjunk ki helyette mást, ezt pedig dobjuk el."
(Kecskés Mihály, bárkás súgó)

"... Nagyon közel áll a szívemhez az, ahogy Mohácsi dolgozik. A Szentivánéjiben a mesteremberek jelenetei, a Bábelna és a Titanic vízirevü mind hasonló módszerrel születtek, csak a Vészmadárnál nyilván a János személyisége és ízlése szűrte meg meg azokat a dumákat, poénokat, amelyek belekerültek az előadásba, a Titanicnál pedig Tasié és az éppen aktuális rendezőé. A Vészmadár-próbákon a nyíregyháziak mindig a nyíregyházi darabokból idéztek, azokból hoztak példákat, mi, régi bárkások pedig a Titanicból." (Scherer Péter, színész)

"... Nagyon nagy mázlistának tartom magam. Mohácsinál tanulni, sőt, az egész pályát nála kezdeni - csodálatos élmény. Nagyon jól szerkeszt, fantasztikusan átlátja és összefogja az egészet, de a színészek az előadás minden mondatában benne vannak. És nagyon hálás vagyok neki, hogy engem, senki segédszínészt is "igazi" színészként, egyenrangú partnerként kezelt."
(Tausz Péter, segédszínész)

"... Mohácsi humora, stílusa egy idő után már nemcsak a próbákon hatott ránk, hanem utána is: a büfében is dőltek belőlünk a szóviccek. Mindenből viccet csináltunk, mindennek a fonákját láttuk. Sőt, a A vészmadárral párhuzamosan elkezdődtek a Hazatérés elemzőpróbái, azaz Márti, Robi és én a Mohácsi-próbák után mentünk Hazatérést elemezni. Ott is voltak olyan beszólásaink, poénjaink, hogy mindenki értetlenkedve nézett ránk; azt hitték, megbolondultunk. Mi meg mondtuk, hogy nem, csak Mohácsi-próbánk volt."
(Tóth Péter, segédrendező)

"... Ültem már próbáján, és őt aztán kenyérre lehet kenni, igazán ritkán erőszakoskodik. Nem is értettem, hogy lesz ebből olyan előadás, amilyen szokott, hihetetlen álmatagon tudta mondani két nappal bemutató előtt, hogy talán mégse ott gyere be, Árpikám, találj ki mást. Figyeltem, majdnem minden előadását láttam, írtam róla, szeretem. Sokan próbálták utánozni, de nem lehet, mert a karizmát nem lehet utánozni. Szereti a káoszt, szereti szétcsúsztatni a dolgokat, szereti megjáratni, aztán a végén valamitől összeáll. És ez az, ami másnak nem megy. Egy őstehetség, aki kincse a színházi életünknek, de tipikusan nem értékelik, holott az ilyen emberekkel elfogadóbbnak kellene lenni." (Tasnádi István, drámaíró)

"... Mohácsi próbáin sokáig semmi, de semmi nem mutatkozik meg mindabból, ami egy színházi előadás létrejöttéhez úgy általában elengedhetetlen. Aztán amikor Mohácsi fejében is összeáll valami, akkorra egyszer csak felrobban a színpad. Egy nap mindenki tudja a dolgát, mindenki a helyére kerül, a helyzetek úgy válnak hirtelen megrendítővé, hogy egyszersmind mulatságosak is lesznek, Mohácsi felrohan egy számítógéphez, még beír valamit, aztán visszarohan a próbára és kihúzza az egyik szereplőt, hajszolja a társulatot, néha meg szünetet tart és megdicséri a leghátul álló statisztát, hogy annál a pillanatnál nagyon jól nézett a fejével, ezt ne felejtse el...!"
(Verebes István, színész, rendező)