Bár szinte minden részletében hagy kívánnivalót maga után, sőt időnként kínosan ripacskodó a mérhetetlenül irritáló című Fák jú Tanár úr!, valahogy mégis egy szerethető és szórakoztató vígjáték sült ki belőle. A film titka az, hogy a legtöbben utáltuk a tantárgyakat, a tanárokat és a diákokat, egyszóval a gimit, és most pont annyi politikai inkorrektséggel fikázzák ezt, ami az élethez kell.
Emlékeztek még A pusztító utolsó jelenetére? Ebben a sci-fiben Sylvester Stallonét felébresztik, hogy legyőzze az álnok föld alatt élő nemezisét, Wesley Snipest. A végén a makulátlan föld felettiek és a csatornarendszer gettójába kényszerítettek között állva a főhős olyan „stallonésan” megmondja a tutit: „ti legyetek kicsit koszosabbak, ti meg legyetek egy kicsit tisztábbak”. Nos egy kicsit ilyen a Fák jú Tanár úr! üzenete is.
Zeki Müller (Elyas M’Barek) miután kiszabadul a börtönből, gyorsan felkeresi csaját, hogy kiássák a bankrablásból elrejtett pénzüket, és lelépjenek. Csakhogy a gödör fölé ráépült a Goethe Középiskola új tornaterme. Zeki gyorsan reagál, jelentkezik gondnoknak, csakhogy rossz állásinterjúra megy, éppen kisegítő tanárt keres az igazgató, és ebbe a pozícióba veszi fel a csak nyolc általánossal bíró bűnözőt. Természetesen semmi nem megy egyszerűen, kollégája, Lisi Schnabelstedt (Karoline Herfurth) rájön a turpisságra, és hallgatásáért cserébe azt kéri Zekitől, hogy vállalja el a rettegett 10. b osztályt.
Kinek mennyire ismerős ez a történet? Női verzióban láthattunk ilyesmit Cameron Diaztól három éve (Rossz tanár). Aztán ott van a 21 Jump Street – A kopasz osztag, ahol gyökér, túlkoros felnőttek térnek vissza az iskolába. A szemfüleseknek pedig rögtön eszükbe juthat Martin Lawrence nagysikerű, de igen gyengén megvalósított Állj, vagy jövök! című vígjátéka, ahol a főhősnek rendőrnek kell kiadnia magát, mert az épületről, ahová rablás közben elrejti a szajrét, csak szabadulása utána tudja meg: rendőrőrs lett.
„Mint macska a forró kását, úgy kerülgetem azt, hogy kijelentsem: a Fák jú, tanár úr jó film”
Eredetiséggel tehát semmiképp nem vádolhatjuk a Fák jú, tanár urat, noha azért megjegyzendő, a felsoroltak nem német filmek. Van egyébként hazai előzménye is, ami a női főszereplő révén fizikailag is megtestesül: Karoline Herfurth játszotta annak idején Lenát a Csajok a csúcsonból. Az említett vígjátékok alapvetően elég egyszerűek, egyértelmű erénye a Fák jú Tanár úr!-nak, hogy pörgős, összetett, unalmasnak semmiképp nem mondható történet emelkedik ki. A dinamikához tökéletesen passzol a kortárs popslágerekből bátran és gazdagon összeállított filmzene.
Szerintem a készítőket (Bora Dagtekin másodikfilmes rendező, első vígjátékát, a Türkisch für Anfängert hazánkban nem mutatták be) is meglepte, hogy új filmje az év második legsikeresebb mozija lett Németországban, amihez már készül a folytatás. Eleve nem túl bonyolult a története, karakterei papírmasék, sőt konkrétan amerikai tinivígjátékokból importált figurák, ráadásul pisi, kaki és hányás is van benne, de valahogy mégis működik.
Mint macska a forró kását, úgy kerülgetem azt, hogy kijelentsem: a Fák jú Tanár úr! jó film. Ezt azért nehéz kimondani, mert elképesztően sok hibával bír, olyanokkal, amit máskor, másnak nem tudnék megbocsátani. Egyes perceiben például Csajok a csúcson-módon kínosan erőltetett, közben folyamatosan túlzó, gyakran pedig ripacskodásba hajlik. Furcsa az is, hogy szinte minden dramaturgiai fordulatát és humor eszközét is ismerjük már, mégis nagyon kevesen fogják megbánni mozijegy árát.
Az ember szeret szurkolni sármos rosszfiúnak, térjen már jó útra, ennél azonban többről van szó. A főhős a tanárok között kívülálló, a gyerekek körében bennfentes, és ezzel a személyében átjárhatóvá válik az életben egyébként átjárhatatlan távolság a tantestület és a diákság között. Ez pedig korosztálytól függetlenül nagy öröm mindenkinek. Az elviselhetetlenül pedáns, kirobbanó hivatástudatából maga köré falat építő Lisi és a világra nagyívben tevő, ütnivaló 10. b. tagjai között Zeki egy olyan egyensúlyt teremt meg, amit szerintem csaknem a társadalom egésze hiányol a középiskolai oktatásból. Vagyis azt, hogy olyan személy tanítson a gyerekeknek az életről, aki látott már valami a hétköznapi valóságból.
