Csak most gondolkozom el azon, vajon ki volt előbb? Antekirtt doktor, avagy a Monte Cristo grófja? Lehet mondani, egy csecsemőnek minden vicc új, mondanám erre, mindenhová el kell egyszer jutni, nekem, ide most sikerült. Tehát, Sándor Mátyás vagy Edmond Dantés? Verne Gyula vagy Dumás Sándor? Túlságosan is sok a két történet között a hasonlóság, a két (francia) író úr is nagyjából ugyanabban az időben alkotott, úgyhogy élnék a gyanúperrel: itten valaki valakitől, bizony kérem, lopott! Tippem a Gyula, ez azonban senki sem zavar abban, hogy e két hős sok milliónyi férfiember ifjúkorában játszott és remélem, játszik fontos szerepet.
Azt hiszem, filmváltozat a Monte Cristóból készült több, és főleg, színvonalasabb. Sok nagy kalandfilm-sztár alakította a bosszúálló Dantés figuráját, hirtelenjében Gérard Depardieu és Richard Chamberlain jut eszembe, de már 1934-ben is készült egy verzió. Persze, az alapanyag, Dumas regénye is alapműnek számít műfajában, filmes előzmény is akad szép számmal, igen nagy merészség belevágni ebbe a témába, néhány nagymenő hollywoodi producer mégis lát fantáziát a dologban, ők pedig igazán nem olyan csávók, akik szívesen rakják az ablakba dollármillióikat. Tény, hogy tapasztalható valamiféle kosztümös-romantikus revival a szakmában, mintha megszaporodnának az ilyen filmek mostanság, Kevin Reynolds pedig már tapasztalt rendező kosztümös témában (Robin Hood, a tolvajok fejedelme), ráadásul ráér, így a nagymenő urak megszavazzák a kellő pénzt, és elkészülhet az újabb Monte Cristo opusz.
A történet adott és ismert, így nincs mit tenni, mint a lehető leghívebben visszaadni annak megejtő, romantikus világát. A mai kor technikai lehetőségei közepette nem gond tökéletes képi illúziót kelteni, a mai Málta régi kikötője tökéletes korabeli Marseille, és Párizs látképe is könnyen retusálható digitális trükkökkel, sármos és tehetséges fiatal színészekben sincs hiány: a naiv és tudatlan Edmondból hitelesen és gond nélkül válik nagytudású, de vészjósló tekintettel bosszút szomjazó gróffá James Caviezel alakításában, ellenlábasa, Mondego, már első ránézésre is visszataszító (Guy Pearce), és ez még fokozódni is fog a későbbiekben, kettejük nagy és közös szerelme, Mercedes (Dagmara Dominczyk), gyönyörű, kívánatos, ráadásul nem öregszik. Richard Harris a bölcs Faria abbé szerepében maga a megtestesült hatvan évnyi rutin, őrület, tudás, tapasztalat és nyugodt bölcsesség.
Kevin Reynolds rendező pontosan ragadja meg a regény kulcsmomentumait, a rendelkezésére álló 131 percből éppen annyit szentel a Napóleonnal való végzetes találkozásra, az If várából való szökésre, a rejtett kincs megtalálására, a bosszú kitervelésére és annak megvalósítására, amennyi jelen keretek közt kell. Nem múlik rajta, és alkotótársain sem, hogy nem tudják felidézni azt az élményt, amit érez(tem)tünk akkor, amikor éjszakákon át virrasztva olvas(tam)tuk Dumas regényét. Ez már így marad, az az élmény saját, és semmihez sem hasonlatos.
Ettől eltekintve viszont a film jó kis kalandmozi, látványos, a cselekmény feszült, van benne sok kardozás, szép tájak, ódon kastélyok, izgalom, ármány és szerelem, intrika és bosszú. Támad a nyár, támad a romantika. Fehér sziklák, kék tenger, kicsiny sziget, partraszállás ...
