Monte Cristo grófja

Bármily meglepő, Hollywood francia klasszikussal szórakoztat. Annyi megfilmesítés után most ismét elővette Dumas halhatatlanját, és boldogan nyugtázta, hogy Monte Christo grófja ma is ideális hős. Még ha nem bukfencezik is át az utcasarki telefonfülke segedelmével a mátrix virtuális oldalára, és nem csak azért, mert akkortájt még nem volt telefonfülke. Akkortájt Dumas szerint az ilyen hősök életét főként a férfias küzdelem, a bátorság, a romantika, a kitartás és persze a mély igazságérzet töltötte ki, és mindez elegendő volt az igazi kalandos sorshoz, amely nemzedékek hosszú sorát láncolta a híres regény lapjaihoz. S tán láncolja ma is, bár ki tudja. If vára rémületes kazamatáiban valójában olyan hőst érleltek a reménytelen napok és a delejes hatású Faria abbé tanításai, akit ma sem un az, akinek van elég képzelőereje.

A mozihoz még képzelőerő sem kell. Minden oda van téve a vászonra, elég, ha csak ülünk és bámulunk. Tényleg jó ülni az új Monte Christo grófja mozijában és csak bámulni. Valami gyerekkori jön vissza vele, az igazi, klasszikus kalandfilm varázsa, a régi francia történelmi kalandoké, a romantikával, ármánnyal feltöltekezett meséké, amelyekben elegancia is volt. Talán az elegancia az, ami ezt a hollywoodi Monte Christót egyből otthonossá teszi, a regényklasszikus lényegi tiszteletének eleganciája. Igaz, kicsit belekavartak a derék amerikaiak Dumas hőseinek életébe, itt-ott a mai idők szerinti méretre szabták az ármányt, s tán a szerelmet is, de főként a jámbor Edmond Dantes, a későbbi Monte Christo ellenlábasának figuráját feketítették be vadul. Sebaj. Az ember igazságérzete legalább ennyiben megkapja a magáét. Akinek ocsmány a lelke, ocsmányul végez azzal a becsapott, megcsúfolt, kifosztott áldozat. A legjobb barátból is lehet galád áruló, hisz tudjuk.

Pedig Kevin Reynolds rendező neve nem cseng valami biztatóan annak a fülében, aki egyáltalán megjegyezte a nevét két olyan vacakság után, mint amilyen a Robin Hood, a tolvajok fejedelme és a Waterworld volt. Alighanem a másik Kevin, a sulykot elvető Kevin Costner volt a rossz ómene, mostanra a jelek szerint kiheverte a kettejük kapcsolatából származó hatalmas bukást. Ügyesen választott címszereplőt, ha Depardieu után egyáltalán lehet ügyes választás. James Caviezel majdnem fekete ló, jó filmekben eddig kis szerepeket kapott (Otthonom, Idaho, Wyatt Earp, Az őrület határán), itt viszont illúziót keltő. Egyaránt jól adja a jámbor, tiszta lelket és megkeményedett, bosszúra vágyó férfit.